Zivatarok és felhőszakadás kialakulására figyelmeztetnek a hétvégén

2024. május. 18 14:18

Szombaton csak néhány helyen, majd vasárnap már keleten és délnyugaton elszórtan számíthatunk felhőszakadással kísért zivatarok kialakulására.

Szombat estig elsősorban északkeleten, kiemelten az Északi-középhegységben, illetve Szabolcs térségében, illetve északnyugaton a határ közeli részeken van esély néhol zivatarra, amelyeket a hegyvidéken, illetve az északkeleti határ közelében intenzív csapadék is kísérhet. Az éjszaka második felében nyugat felől egy záporos csapadéktömb kialakulása valószínű, amely reggelig, délelőttig fokozatosan keletre, északkeletre helyeződik. Az éjszaka második felében a Dunántúl középső részein, illetve reggel, délelőtt az ország középső, keleti területein helyenként zivatarok is kialakulhatnak. A HungaroMet elsőfokú figyelmeztetést adott ki zivatar veszélye miatt Győr-Moson-Sopron, Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében. Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

Vasárnap napközben ismét fokozódik a zivatartevékenység és elsősorban a Dunától keletre elszórtan, a Dunántúl északkeleti részén helyenként valószínű előfordulásuk. Előbbi területen délután, kora este néhol intenzívebb zivatarok is kialakulhatnak, amelyeket felhőszakadás (25-30 milliméter), viharos szél (60-90 km/óra), jégeső (2 centiméter körüli vagy alatti átmérővel) kísérhet. Kissé nagyobb valószínűséggel a Dél-Alföldön az említett időszakban egy-egy heves zivatarra is van esély (90 km/órás széllökés, 2 centiméternél nagyobb jégátmérő, 30 milliméter feletti lokális csapadék). Estétől, késő estétől előbb a középső, északnyugati, illetve a délkeleti részeken fordulhatnak elő zivatarok lokálisan jelentősebb mennyiségű (20-30 milliméter) csapadék kíséretében, továbbá később már délnyugat felől is kialakulhatnak. Zivatarok veszélyes kísérőjelenségei miatt elsőfokú figyelmeztetés érvényes vasárnap öt dunántúli vármegye kivételével az egész országban. Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar és Békés vármegyében felhőszakadás kialakulásának veszélye miatt elsőfokú figyelmeztetés érvényes vasárnap.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Este egy hidegfront éri el hazánkat, majd benyúlik a Dunántúl fölé. Ez a front azonban a jelentősebb lehűlést nem hoz. A frontérzékenyek tapasztalhatnak kellemtlen tüneteket. Ilyenkor növekszik a a reakcióidő és fáradékonyság is tapasztalható.

A légnyomás csökken.