Zivatarok veszélyére figyelmeztetnek az egész országban

2024. május. 30 11:28

Csütörtökön napközben még inkább keleten, majd az esti óráktól már a nyugati területeken is zivatarok kialakulására kell számítani. Pénteken heves zivatarok is kialakulhatnak.

Csütörtökön a késő délelőtti, déli óráktól nagyobb számban az ország északkeleti felén zivatarokra kell számítani, amelyeket helyenként felhőszakadás (északkelet felé haladva növekvő valószínűséggel, akár 25-30 milliméter), viharos széllökés (60-70 km/óra) és jégeső (1-2 centiméteres átmérővel) kísérhet. Délután már nyugatabbra is előfordulhatnak elszórtan zivatarok az országban. Csütörtökön országszerte elsőfokú figyelmeztetés érvényes zivatarok veszélye miatt.

Éjjel némiképp megnyugszik a légkör, azonban – kiemelten az ország déli területein – még továbbra is kialakulhat zápor, zivatar. Péntekre virradóan délnyugat felől egy csapadékzóna érkezik. Előterében illetve a csapadékzónába ágyazva ismételten zivatarokra kell számítani, környezetükben (kiemelten a Dunától keletre) viharos széllökés (akár 60-80 km/óra), jégeső (1-2 centiméteres átmérővel) és intenzív csapadékhullás (15-25 milliméter) is előfordulhat. Átmeneti szünetet követően a késő délutáni óráktól egy hidegfronthoz kapcsolódóan újabb hullámban érkezhetnek zivatarok, köztük heves zivatarok is, utóbbiakhoz viharos széllökés (70-90 km/óra), jégeső (1-3 centiméter) és felhőszakadás (akár 25-30 milliméter) is társulhat. Zivatarokra, intenzívebb zivatarokra – fokozatosan északkelet felé haladva – a késő esti órákban is számítani kell.

Pénteken a zivatarok veszélyes kísérőjelenségei miatt országszerte legalább elsőfokú figyelmeztetést adott ki a HungaroMet, Somogy és Baranya vármegyében pedig másodfokú figyelmeztetés érvényes. Felhőszakadás veszélyére Baranya és Somogy vármegyében figyelmeztetnek. Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Este egy hidegfront éri el hazánkat, majd benyúlik a Dunántúl fölé. Ez a front azonban a jelentősebb lehűlést nem hoz. A frontérzékenyek tapasztalhatnak kellemtlen tüneteket. Ilyenkor növekszik a a reakcióidő és fáradékonyság is tapasztalható.

A légnyomás csökken.