Délutántól megint érkeznek a viharok

2024. augusztus. 18 4:57

Továbbra is a hazánktól nyugatra hullámzó frontrendszer határozza meg időjárásunkat, amely vasárnap délután és este újabb hullámban okoz záporokat, zivatarokat hazánk területén.

Az éjszakai zivatarok maradványai reggel feloszlanak és vasárnap délelőtt általában sok napsütésre számíthatunk, majd egyre erőteljesebbé válik a gomolyfelhő-képződés. Napközben kevés helyen, késő délutántól viszont – dél felől – már egyre nagyobb számban lehet záporokra, zivatarokra számítani. A szél csak zivatarok környezetében lesz erős vagy viharos. A legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 39 fok között valószínű. Késő este 21, 28 fokra számíthatunk.

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:

5 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Este egy hidegfront éri el hazánkat, majd benyúlik a Dunántúl fölé. Ez a front azonban a jelentősebb lehűlést nem hoz. A frontérzékenyek tapasztalhatnak kellemtlen tüneteket. Ilyenkor növekszik a a reakcióidő és fáradékonyság is tapasztalható.

A légnyomás csökken.