Kiadták a figyelmeztetést, keleten sok esőre, zivatarra kell készülni

2024. október. 04 10:02

Pénteken már inkább csak a keleti országrészre koncentrálódik a nagyobb mennyiségű csapadék. Délkeleten még az ég is megdörrenhet. Sok esőre és zivatarokra is figyelmeztetnek.

A csapadékzóna fokozatosan északkelet felé helyeződik, közben dél felől gyengül, szűnik is az eső. Estefelé már csak az északi tájakon eshet és ott is egyre kevesebb helyen, egyre gyengébb intenzitással. A déli, délkeleti országrészben néhol megdörrenhet az ég. A döntően északias szelet több helyen élénk, a Nyugat-Dunántúlon erős, esetleg viharos lökések kísérhetik, a déli tájakon a délnyugati, nyugati szél élénkül meg. 

Péntek éjfélig a frissen lehulló csapadék mennyisége északkeleten néhol még megközelítheti, esetleg kevéssel meghaladhatja a 20 mm-t. Az Alföldön, egy-egy intenzívebb záporban villámtevékenység is előfordulhat.

Szombaton már veszélyes időjárási jelenség nem várható.

A HungaroMet elsőfokú figyelmeztetést adott ki péntekre nagy mennyiségű csapadék miatt Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar vármegyére, míg a zivatarok veszélyes kísérőjelenségei miatt Hajdú-Bihar, Békés, Csongrád-Csanád és Bács-Kiskun vármegyére.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

A Cassandra nevű ciklon még ma és holnap is felettünk örvénylik. Napok óta tart ez a változékony, borult, csapadékos idő.

A légnyomás emelkedik.