A hét elején több front is eléri hazánkat, amely lehűlést és helyenként akár jelentősebb mennyiségű csapadékot is hozhat. Csütörtöktől aztán egyre melegebb és szárazabb levegő veszi át az uralmat a magasban.
Hétfőn az érkező hidegfront felhőzete kelet felé vonul, a front előterében és mentén többfelé pattanhat ki zápor, zivatar – heves zivatar is előfordulhat, melyeket akár felhőszakadás, jégeső vagy viharos széllökés, károkozó szélroham is kísérhet. A délnyugati, majd az egyre nagyobb területen északnyugatira, nyugatira forduló szél megélénkül, a front előterében és mentén megerősödik, átmenetileg viharossá is fokozódhat. A csúcshőmérséklet 23 és 38 fok között alakul, az északnyugati tájakon mérhetjük a legalacsonyabb, míg délkelet felé haladva az egyre magasabb értékeket. Késő este 20, 26 fok lehet.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
r1_k_zapor_zivi
Kedden felhős idő várható hosszabb-rövidebb napos időszakokkal. Sokfelé várható eső, zápor, zivatar, többfelé jelentős mennyiség is eshet. Heves zivatarok is kialakulhatnak, elsősorban a keleti tájakon. Az északnyugatira forduló szél sokfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik, zivatarok környezetében is lehetnek viharos lökések. A hőmérséklet hajnalban 13, 19, délután általában 20 és 27 fok között valószínű, de a Tiszántúlon 30, 32 fok is lehet
Fotó megosztása:
r2_sze_arifej
Szerdán az ország északkeleti felén nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, másutt kevesebb felhőre, több napsütésre számíthatunk. Az északkeleti tájakon ismétlődő jellegű eső, zápor valószínű, egy-egy zivatar is lehet, de másutt is előfordulhat kisebb eső, zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szelet továbbra is többfelé kísérik erős, néhol viharos lökések. Hajnalban 11, 17, délután általában 18, 23 fokra számíthatunk, de északkeleten hűvösebb maradhat az idő.
Fotó megosztása:
r3_cs_cu
Csütörtökön nagyrészt gomolyfelhős, napos idő várható, északkeleten lehet több a felhő. Az északkeleti, keleti, valamint a délnyugati tájakon fordulhat elő zápor, zivatar. Az északnyugati, északi szél erős lesz. Hajnalban 9, 15, délután 18, 25 fok valószínű.
Fotó megosztása:
r4_p_szobor
Pénteken gomolyfelhős, napos idő várható, de északkeleten több lehet a felhő, és elsősorban ott fordulhat elő zápor, zivatar. Az északias szél élénk lesz. Hajnalban 6, 15, délután 21, 28 fok valószínű.
Fotó megosztása:
r5_szo_molo
Szombaton sok gomolyfelhő képződhet, amelyek mellett többórás napsütés valószínű. Az északkeleti tájakon előfordulhat egy-egy zápor, zivatar. Az északias szél élénk lesz. A hőmérséklet hajnalban 9, 17, délután 23, 29 fok között várható.
Fotó megosztása: