Felhőszakadásra és zivatarra figyelmeztetnek az ország jelentős részén
2025. július. 11 10:02A korábbi napokhoz képest már kevesebb helyen, de elszórtan továbbra is számítani kell záporok, zivatarok kialakulására.
Csütörtökön az esti órákig a keleti országrészben egy összeáramlás mentén fordulhatnak elő zivatarok, emellett esetleg a Dunántúl nyugati felén dörrenhet meg az ég. A középső országrészben nem valószínű zivatar, inkább csak záporok alakulhatnak ki kevés helyen. A cellákat elsősorban intenzív csapadék (15-25 mm), kiemelten az összeáramlás mentén (Bükk-Békéscsaba tengely széles sávja) felhőszakadás is kísérheti (>30 mm), de emellett szélerősödés (40-65 km/h), kis eséllyel apró szemű jég (< 1-2 cm) is lehet. A zivatarok veszélyes kísérőjelenségei miatt a Hungaromet elsőfokú figyelmeztetés adott ki csütörtökre Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Veszprém, Somogy, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyére. Felhőszakadás miatt Jász-Nagykun-Szolnok, Heves, Békés, Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében érvényes elsőfokú figyelmeztetés.
Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

Pénteken a déli óráktól estig helyenként pattanhatnak ki zivatarok az országban. Előfordulásukra ekkor legnagyobb esély továbbra is a keleti összeáramlás mentén, a nyugati országrészben és a déli határvidéken mutatkozik. Pénteken Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Nógrád vármegye kivételével az egész országban elsőfokú figyelmeztetés érvényes zivatarok veszélye miatt. A csütörtökihez hasonló kísérőjelenségek társulhatnak a zivatarokhoz, de felhőszakadás keleten is kevéssé lesz már jellemző.
