Markáns hidegfronttal búcsúzunk a kánikulától

2025. július. 25 14:01

Északnyugat felől megindul a felhősödés és a zivatarképződés, de délkeleten ebből csak jóval később érezhető majd valami. A front előtt még tetőzik a meleg, akár 40 fok is lehet szombaton. Vasárnaptól átlag alá esik a hőmérséklet, és csapadék is többször lehet.

Szombaton északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, ott csupán néhány órás, míg délkeleten még sok napsütés várható. Délelőtt inkább csak északnyugaton fordulhat elő csapadék, majd délutántól délnyugat felől növekvő számosságban és akár ismétlődő jelleggel várható zápor, zivatar, a keleti országrészben heves zivatar is – lokálisan akár jelentős mennyiség is eshet, illetve néhol jégeső is előfordulhat -, de az ország délkeleti tájai még szárazon maradhatnak. Az olykor élénk északias szelet zivatarok környezetében erős, viharos, akár erősen viharos szélrohamok (> 90 km/h) kísérhetik. A csúcshőmérséklet 26 és 40 fok között alakul – nyugaton, északnyugaton mérhetjük az alacsonyabb, míg délkeleten a legmagasabb értékeket.

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:

5 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség, alvászavar, nyugtalanság, koncentrációs problémák, tompább reflexek, ingerültség, hangulatingadozás.

A légnyomás emelkedik.