Felhőszakadás kísérheti a zivatarokat, figyelmeztetés érvényes
2025. július. 29 10:45Egy hideg légörvény alakítja hazánk időjárását, amely a hét első napjaiban kedvező feltételeket biztosít záporok, zivatarok kialakulásához.
Hétfőn a déli óráktól késő estig az ország keleti, északkeleti harmadában alakulhatnak ki zivatarok, amelyeket helyenként, de elsősorban felhőszakadás (> 30 mm), valamint viharos (60-75 km/h) széllökés, és egy-egy helyen jégeső (< 2 cm) kísérhet. Emellett délután, este a nyugati, északnyugati tájak fölé is besodródhat néhány zivatar. Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala, Nógrád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Csongrád-Csanád, Békés, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében elsőfokú figyelmeztetés érvényes zivatarok veszélye miatt hétfőn. Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében pedig felhőszakadással is járhatnak a zivatarok, ott a felhőszakadás miatt is érvényes az elsőfokú figyelmeztetés.
Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

Kedden egy Dunától keletre kiépülő összeáramlás mentén fordulhat elő villámlás, emiatt Pest, Bács-Kiskun, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Csongrád-Csanád vármegyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki a Hungaromet.
