Péntek este még csak a zivatarok első hulláma érte el hazánkat. Szombaton késő délutántól újabb esőkre kell számtani és előreláthatólag vasárnapra is jut a viharokból.
Szombaton az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett többórás napsütés valószínű, de a Tiszántúlon és délkeleten még kevesebb felhőre és sok napsütésre van kilátás. Délutánig csak kevés helyen lehet csapadék, délutántól, estétől azonban egyre több helyen kell záporra, zivatarra számítani. A többnyire délies szél napközben nagyobb területen megélénkül, zivatarok környezetében erős, akár viharos, akár erősen viharos széllökés is előfordulhat. A csúcsérték többnyire 29 és 34 fok között alakul, de a Nyugat-Dunántúlon és az északi határ mentén ennél több fokkal alacsonyabban várható a maximum. Késő este 18, 23 fok valószínű.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
vihar_hegyek_villamok
Vasárnap a gyakran változó felhőzet mellett több-kevesebb napsütés mindenütt lehetséges. Összességében több helyen valószínű zápor, zivatar, a nap második felében viszont a csapadék súlypontja a keleti tájakra helyeződik, ezzel együtt a Dunántúlon már megszűnik a csapadék. Az északnyugatira forduló szél megélénkül, elsősorban zivatarok környezetében erős, viharos széllökések is lehetnek. Kora reggel 15, 20, délután 23, 30 fok valószínű.
Fotó megosztása:
szupercella_erkezese_mezo_nyar
Hétfőn napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel. Keleten lehet erőteljesebb a felhőképződés, főleg arrafelé alakulhat ki zápor, zivatar. Az északnyugati szél élénk, helyenként erős lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között alakul.
Fotó megosztása:
viharos_villamos_ejjel
Kedden napos idő várható gomolyfelhőkkel, majd nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet. Elsősorban az éjszaka érkező hidegfront mentén számíthatunk záporokra, zivatarokra. A délnyugati, nyugati szél északnyugatira fordul, és élénk, időnként erős lökések kísérik. Hajnalban 9, 16, délután 25, 30 fok valószínű.
Fotó megosztása:
fiatal_hattyu
Szerdán gomolyfelhős, napos idő várható néhol záporral, zivatarral. Az északnyugati szél nagy területen megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között alakul.
Fotó megosztása:
naplemente_nyar_to_par
Csütörtökön gomolyfelhős, napos idő várható számottevő csapadék nélkül. Mérsékelt marad a nyugatias légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között alakul.
Fotó megosztása: