Őszies idővel kell beérnünk a hétvégén

2025. augusztus. 22 4:56

Az előttünk álló hétvégén hűvös levegő áramlik térségünk fölé. Ennek köszönhetően a maximumhőmérséklet országszerte 25 fok alatt alakul, ami szeptember második felében szokásos hazánkban.

Pénteken a felhőzet továbbhalad délkelet felé, estére már inkább csak az ország keleti felén fordulhatnak elő borongós területek. Másutt északnyugat felől egyre nagyobb területen csökken a felhőzet, és kisüt a nap. Reggel még főként az ország északnyugati, északi felén fordul elő zápor, zivatar, majd a csapadék súlypontja kelet, délkelet felé tevődik, míg északnyugat felől csökken a csapadékhajlam. Estére, késő estére keleten is eláll az eső. Többfelé megerősödik az északnyugati, északi szél, de zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 19 és 25 fok között alakul, ennél pár fokkal hűvösebb az északi tájakon, míg melegebb a Viharsarokban lehet. Késő este 14, 19 fok valószínű.

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:

5 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség, alvászavar, nyugtalanság, koncentrációs problémák, tompább reflexek, ingerültség, hangulatingadozás.

A légnyomás emelkedik.