Vasárnap délelőtt fokozatosan megszűnik és délre szorul a csapadék, majd felszakadozik a felhőzet. A jövő hét elején már enyhül az idő és a napot is többet látjuk.
Vasárnap döntően erősen felhős vagy borult idő várható, majd késő délutántól, estétől kezd el északnyugat felől csökkenni a felhőzet. Délelőtt főként a keleti és délnyugati tájakon, majd a nap második felében inkább a déli megyékben fordulhat elő eső, záporeső. Az északnyugati, nyugati szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között várható, de a tartósabban csapadékos keleti és délnyugati határvidéken ennél kissé hűvösebb maradhat az idő. Késő este 8, 11 fokig süllyed a hőmérséklet.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
r1_h__osz_nap_hattyu
Hétfőn északnyugat felől tovább csökken a felhőzet, de főként az északkeleti tájakon reggelre köd, rétegfelhőzet képződhet. Ezek feloszlását követően napközben a napsütés mellett változó mennyiségű és vastagságú felhőzetre lehet számítani. Helyenként előfordulhat záporeső. Az északnyugati szelet főként a Dunántúlon és a Duna vonalában nagy területen kísérhetik élénk, erős lökések. Hajnalban általában 4, 9 fok közötti értékek valószínűek, de a kevésbé szeles északkeleti és délnyugati tájakon fagypont köré hűlhet a levegő. Délutánra 12 és 18 fok között várható a csúcsérték.
Fotó megosztása:
r2_k_fatyolfelhos_oszi_szolo
Kedden az ország nagy részén a hajnali párásság, ködfoltok feloszlását követően gomolyfelhős, napos idő várható, inkább csak helyenként alakulhat ki zápor. A Nyugat-Dunántúlon azonban helyenként zártabb lehet a felhőtakaró, arrafelé időszakos eső is valószínű. Az északi szél a középső tájak kivételével nagy területen megélénkül, helyenként megerősödik. Hajnalban általában 5, 11 fok valószínű, de a Dunától keletre a kevésbé felhős, szélvédett helyeken fagypont köré csökkenhet a hőmérséklet. Délutánra többnyire 14, 19 fok közé melegszik fel a levegő, de a tartósabban felhős nyugati tájakon pár fokkal hűvösebb is lehet.
Fotó megosztása:
r3_sze_paras_napos
Szerdán a hajnali párásság, ködfoltok feloszlását követően napos időre, majd északnyugat felől határozott felhősödésre számíthatunk, a felhőzetből néhol kisebb eső előfordulhat. Az északias szelet főként az Alföldön kísérhetik élénk lökések. A hőmérséklet hajnalban 2 és 11, délután 15 és 20 fok között alakul.
Fotó megosztása:
r4_cs_gomoly_erosenfelhos
Csütörtökön változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel. Néhány helyen gyenge eső, zápor előfordulhat. Az északnyugati, nyugati szelet időnként élénk lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3, 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16, 21 fok között alakul.
Fotó megosztása:
r5_p_napos_gomba
Pénteken közepesen vagy erősen felhős időre van kilátás helyenként záporral. Az északnyugati szél több helyen megélénkül, néhol erős lökések is előfordulhatnak. Hajnalban 4, 13, délután 15, 21 fok valószínű.
Fotó megosztása: