Szeles, változékony hetünk lesz

2025. október. 06 4:28

Az áthaladó front után felszakadozik a felhőzet, de továbbra is maradnak erősebben felhős területek, és záporok is előfordulhatnak. Az északi, majd északnyugatira forduló szél az egész hetet uralja majd.

Hétfőn a köd, valamint rétegfelhőzet fokozatosan feloszlik, a kezdeti kevésbé felhős, naposabb – főleg dunántúli – tájakon ismét egyre több felhő képződik, illetve sodródik fölénk északnyugat felől. Nagyobb eséllyel a Dunántúlon fordulhat elő helyenként futó zápor, míg a keleti országrészben kicsi a csapadék esélye, ott süthet a legtöbbet a nap. Az északnyugati szelet – az északkeleti harmad és a délnyugati tájak kivételével – nagy területen élénk, olykor erős, néhol viharos lökések kísérhetik. Délután 13 és 18 fok között tetőzik a hőmérséklet. Késő este 8, 12 fok várható.

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:

5 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség, alvászavar, nyugtalanság, koncentrációs problémák, tompább reflexek, ingerültség, hangulatingadozás.

A légnyomás emelkedik.