Egyre nedvesebb léghullámok közelítenek felénk, így fokozatosan növekszik a csapadék valószínűsége, és a szél is többször megerősödik. A hajnali fagyoktól viszont cserébe elköszönhetünk egy időre.
Kedden többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak átmenetileg szakadozhat fel a felhőzet. Az ország északi, északnyugati felén fordulhat elő kisebb, időszakos eső, zápor. A déli, délkeleti szél megélénkül, északkeleten viszont mérsékelt vagy gyenge marad a légmozgás. Délután az Északi-középhegység tágabb környezetében 5, 13, máshol 14, 20 fokot mérhetünk.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
d1_sze_osz_nap_gomoly
Szerdán a felhőzet átmenetileg szakadozik, vékonyodik, így a legtöbb helyen hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap. Eső, záporeső kevés helyen előfordulhat. A déli, délkeleti szelet élénk lökések kísérhetik. A hőmérséklet hajnalban 4 és 11 fok között alakul. Délután az ország nagy részén 15, 21 fok közötti értékek valószínűek, de az Északi-középhegység térségében ennél több fokkal hűvösebb maradhat az idő.
Fotó megosztása:
d2_cs_szel_naplemente
Csütörtökön a nap nagyobb részében a változó felhőzet mellett hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, kevés helyen záporeső is előfordulhat. Késő délutántól, estétől aztán északnyugat felől markáns hidegfront hatására beborul az ég, és egyre többfelé várható eső, zápor. A déli, délnyugati, majd estétől az északnyugatira forduló szelet főként a Dunántúlon kísérhetik erős, helyenként viharos lökések. A hajnali 6, 13 fokról délutánra általában 18 és 24 fok közé melegszik fel a levegő, de az Északi-középhegység tágabb térségében pár fokkal hűvösebb maradhat az idő.
Fotó megosztása:
d4_h_osz_gomba
Pénteken a frontális felhőzet, illetve csapadékzóna kelet felé levonul, mögötte felszakadozik, csökken a felhőzet, kisüt a nap, és csak kevés helyen fordulhat elő záporeső. A nyugatias irányú szelet erős, néhol viharos lökések kísérhetik. Kora reggel 7, 14, délután 12, 18 fokot mérhetünk.
Fotó megosztása:
d4_szo_eso_asztal
Szombaton többnyire felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel. Több helyen, nagyobb eséllyel a déli országrészben van esély csapadékra. A délnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérhetik. Kora reggel 3, 11, délután 12, 18 fok várható.
Fotó megosztása:
d5_v_mokusok
Vasárnap közepesen vagy erősen felhős idő valószínű elszórtan esővel, záporral. A nyugati, délnyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik. Hajnalban 2, 10, délután 10, 17 fok valószínű.
Fotó megosztása: