Mutatjuk, hogy söpör végig az ünnepi hidegfront az országon: óráról órára a kiadós eső útvonala
2025. október. 23 10:07Csütörtök este markáns hidegfront érkezik jelentős csapadékkal, széllel és lehűléssel. A csapadékrendszer nagyrészt éjszaka lesz aktív, majd péntek délutánra elhagyja térségünket. Térképen mutatjuk, merre ázhatunk meg.
Kisebb eső, zápor csütörtök késő délutánig csak kevés helyen fordulhat elő, viszont a déli óráktól az északnyugati megyékben a déli szelet időnként viharos (~70-75 km/h) széllökések kísérhetik. A délies szél még rendkívül enyhe levegőt szállít, akár 26 fokig is emelkedhet a hőmérséklet. Nyugat felől ugyanakkor gyors ütemű felhősödés kezdődik, ezzel együtt kiterjedt frontális csapadékrendszer éri el a Dunántúlt.
A markáns hidegfront kiadós esővel érkezik, előterében a Nyugat-Dunántúlon zivatarok is előfordulhatnak.
Az északnyugati, nyugati tájakon már éjfélig jelentős mennyiségű csapadék (~15-25 mm) valószínű. Sokfelé megélénkül, a Dunántúlon megerősödik, az északnyugati, nyugati tájakon viharossá fokozódik a szél.
Az alábbi összeállításban a legfrissebb modelleredmények alapján térképeken szemléltetjük az eső, záporok várható területi eloszlását csütörtök 16 óra és péntek 18 óra között.
A térképek a csapadék intenzitását jelöli. A kékes árnyalatok gyenge, a zöldes közepes, míg a sárga és piros színek erős csapadékintenzitást jeleznek.
Folyamatosan frissülő radarképeinken megtekinthetik, hogy merre hull csapadék az országban.
Az alábbi galériát megnyitva a jobb oldalon, fent látható az előrejelzett időpont.