Mutatjuk, hogy söpör végig az ünnepi hidegfront az országon: óráról órára a kiadós eső útvonala

2025. október. 23 10:07

Csütörtök este markáns hidegfront érkezik jelentős csapadékkal, széllel és lehűléssel. A csapadékrendszer nagyrészt éjszaka lesz aktív, majd péntek délutánra elhagyja térségünket. Térképen mutatjuk, merre ázhatunk meg.

Kisebb eső, zápor csütörtök késő délutánig csak kevés helyen fordulhat elő, viszont a déli óráktól az északnyugati megyékben a déli szelet időnként viharos (~70-75 km/h) széllökések kísérhetik. A délies szél még rendkívül enyhe levegőt szállít, akár 26 fokig is emelkedhet a hőmérséklet. Nyugat felől ugyanakkor gyors ütemű felhősödés kezdődik, ezzel együtt kiterjedt frontális csapadékrendszer éri el a Dunántúlt.

A markáns hidegfront kiadós esővel érkezik, előterében a Nyugat-Dunántúlon zivatarok is előfordulhatnak.

Az északnyugati, nyugati tájakon már éjfélig jelentős mennyiségű csapadék (~15-25 mm) valószínű. Sokfelé megélénkül, a Dunántúlon megerősödik, az északnyugati, nyugati tájakon viharossá fokozódik a szél.

Az alábbi összeállításban a legfrissebb modelleredmények alapján térképeken szemléltetjük az eső, záporok várható területi eloszlását csütörtök 16 óra és péntek 18 óra között.

A térképek a csapadék intenzitását jelöli. A kékes árnyalatok gyenge, a zöldes közepes, míg a sárga és piros színek erős csapadékintenzitást jeleznek.

Folyamatosan frissülő radarképeinken megtekinthetik, hogy merre hull csapadék az országban.

Az alábbi galériát megnyitva a jobb oldalon, fent látható az előrejelzett időpont.

27 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség, alvászavar, nyugtalanság, koncentrációs problémák, tompább reflexek, ingerültség, hangulatingadozás.

A légnyomás emelkedik.