Viharos szél kíséri a hidegfrontot, figyelmeztetnek

2025. október. 25 7:15

A front és csapadékrendszere fokozatosan elhagyja a térséget, mögötte viszont a szél nagy területen viharosság fokozódik, illetve a déli vármegyékben egy-egy zivatar is előfordulhat. Kiadták a figyelmeztetést.

Pénteken a déli órákig elsősorban a főváros, az Északi-középhegység, illetve az Észak-Alföld térségében viharossá fokozódik a nyugatias irányú szél. A legerősebb lökések többnyire 60-80 km/h között alakulhatnak, főleg a magasabban fekvő helyeken 80 km/h-t meghaladó lökések is lehetnek. Délután fokozatosan veszít erejéből a légmozgás, este inkább már csak élénk lökések fordulhatnak elő ezeken a területeken is. Délután a délnyugati határvidék fölé kis eséllyel besodródhat egy-egy zivatar, melyet átmeneti szélerősödés, jégdara kísérhet.

Pénteken elsőfokú figyelmeztetés érvényes a viharos szél miatt Vas, Veszprém, Zala, Somogy, Tolna és Baranya  vármegye kivételével az ország többi részén, míg zivatarok veszélye miatt Somogy és Baranya vármegyében. 


Szombaton délután, este viszont már jobb eséllyel alakulhatnak ki zivatarok elsősorban a délnyugati, déli országrészben. A zivatarok térbeli előfordulásában van némi bizonytalanság, északabbra sem zárható ki teljesen előfordulásuk. A cellákat intenzív csapadék, apró szemű jég, illetve szélerősödés kísérheti. Szombatra virradó éjszaka a szélcsendes délnyugati tájakon akár köd is képződhet.

Szombatra a HungaroMet a zivatarok veszélye miatt adott ki elsőfokú figyelmeztetést Somogy, Tolna, Baranya, Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád vármegyére.

Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség, alvászavar, nyugtalanság, koncentrációs problémák, tompább reflexek, ingerültség, hangulatingadozás.

A légnyomás emelkedik.