A kellemes időnek gyorsan vége szakad egy vasárnap este érkező hidegfrontnak köszönhetően. A front után megnyugszik ugyan az időjárás, de a hőmérséklet úgy visszaesik, hogy a hajnalok már több helyen csípősek lehetnek.
Vasárnap az északnyugati, északi határvidéken lehet erősen felhős vagy borult az ég, másutt a pára-, ködfoltok feloszlását követően fátyolfelhős, napos időre van kilátás. Estefelé az északnyugati, északi tájakon kisebb eső, zápor előfordulhat. A déli, délnyugati szél sokfelé megélénkül, az Észak-Dunántúlon erős széllökések is lehetnek. A hőmérséklet hajnalban általában 5, 10 fok között alakul, ennél hidegebb a derült északkeleti tájakon, enyhébb idő a szeles dunántúli helyeken valószínű. Kora délután többnyire 18, 23 fokra van kilátás, de északkeleten ennél hűvösebb is lehet.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
d1_h_eso_papirhajo
Hétfőn nyugat felől megnövekszik, majd napközben csökken a felhőzet. Többfelé várható eső, zápor, nagyobb mennyiség a délnyugati és északkeleti tájakon eshet. Az északnyugatira forduló szél sokfelé megerősödik. A hőmérséklet hajnalban 4, 12, kora délután 10, 18 fok között valószínű.
Fotó megosztása:
d2_k_nap_tehenek
Kedden a hajnali pára-, ködfoltok feloszlása után nagyrészt derült, napos idő várható, csapadékra nem számíthatunk. A változó irányú szél gyenge vagy mérsékelt marad. A hőmérséklet hajnalban -1, +8, kora délután 11, 16 fok között várható.
Fotó megosztása:
d3_sze_nap_osz_varos
Szerdán a pára, köd megszűnése után változóan felhős idő várható, az ország déli felén több napsütéssel. Csapadék nem lesz. A változó irányú szél gyenge vagy mérsékelt marad. A minimum -2, +7, a csúcsérték 11, 16 fok között valószínű.
Fotó megosztása:
d4_cs_kod
Csütörtökön a pára, köd csak lassan oszlik, helyenként tartósan megmarad, az ország nagyobb részén napos idő várható. Csapadék nem lesz. A változó irányú szél gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb hőmérséklet -2, +7, a csúcsérték általában 10 és 17 fok között valószínű.
Fotó megosztása:
d5_p_nap_oszifa
Pénteken a pára, köd csak lassan oszlik, helyenként tartósan megmarad, az ország nagyobb részén gyengén felhős, napos idő várható. Csapadékra nincs kilátás. A szél gyenge marad. A hőmérséklet hajnalban -2, +7, kora délután általában 10, 17 fok között valószínű.
Fotó megosztása: