Napközben még több órára kisüt a nap, a levegő tavasziasan enyhe marad, 20 fok körüli maximumokkal. Késő estére viszont megérkezik a nyugat felől közelítő front, ami változást hoz az időjárásban.
Vasárnap az északi, északnyugati tájakon csak lassan vékonyodik, zsugorodik a rétegfelhőzet, az északi határvidéken maradhatnak erősen felhős, borult körzetek is. Másutt általában fátyolfelhős, napos időre számíthatunk az esetleges pára és köd feloszlása után. Csapadék nem lesz, azonban késő estétől frontális felhőzet és csapadékzóna érkezik nyugat felől. A déli szél többfelé megélénkül, néhol megerősödhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 18 és 23 fok között várható, de tartósabban felhős tájakon ennél több fokkal hűvösebb maradhat az idő. Késő este 9, 14 fok lesz.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
r1_h_eso_novenyzet
Hétfőn éjszaka nyugat felől megnövekszik a felhőzet és sokfelé várható eső, zápor, nagyobb mennyiség elsősorban a délnyugaton, valamint északkeleten eshet. A felhőzet és a csapadékzóna napközben egyre keletebbre húzódik, így nyugati tájainkon már nagyrészt napos időre van kilátás. Az északnyugatira forduló szél megerősödik. A hőmérséklet hajnalban 4, 13, kora délután 11, 18 fok között valószínű.
Fotó megosztása:
r2_k_nap_pokhalo
Kedden éjszaka keleten rétegfelhőzet képződhet, amely napközben lassan szakadozik, utána viszont nagyrészt derült, napos idő várható, csapadékra nem számíthatunk. A változó irányú szél gyenge vagy mérsékelt marad. A hőmérséklet hajnalban -1, +8, kora délután 12, 16 fok között várható.
Fotó megosztása:
r3_sze_gesztenye
Szerdán hajnalra nagyobb területen pára és köd képződhet, amelyek néhol csak nagyon lassan oszlanak fel, máshol derült, napos idő várható csapadék nélkül. A délkeleti szél gyenge vagy mérsékelt marad. A minimum -2, +6, a csúcsérték általában 12, 16 fok között valószínű, de a tartósabban ködös részeken hidegebb is lehet.
Fotó megosztása:
r4_cs_oszi_tajkep
Csütörtökön a rétegfelhőzet, pára, köd csak lassan oszlik, helyenként tartósan megmarad, az ország nagyobb részén viszont napos idő várható. Csapadék nem lesz. A változó irányú szél gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb hőmérséklet -2, +6, a csúcsérték általában 12 és 16 fok között valószínű, de a tartósabban borult részeken hidegebb is lehet.
Fotó megosztása:
r5_p_nap_haz
Pénteken a rétegfelhőzet, pára, köd csak lassan oszlik, akár nagyobb területen is megmaradhat, de lesznek napos tájak is. Csapadékra nincs kilátás. A szél gyenge, mérsékelt marad. A hőmérséklet hajnalban -2, +6, kora délután általában 9, 15 fok között valószínű.
Fotó megosztása: