Egy mediterrán ciklon alakítja a hétvégén hazánk időjárását. Főként a keleti és középső országrészben kell több alkalommal esőre számítani, nyugaton szárazabb marad az idő.
Szombaton többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, helyenként tartósan párás marad a levegő. Délelőtt helyenként, főként a Tiszántúlon és északkeleten, délután már több helyen fordulhat elő eső, zápor. Mérsékelt marad a légmozgás. Hajnalban általában 1, 7 fok várható, de a kevésbé felhős tájakon gyenge fagy is lehet. Kora délután 9, 15 fok várható.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
vizes_pallo_osz_eso
Vasárnap nagyrészt erősen felhős vagy borult idő várható, a nap második felében azonban már némileg szakadozhat a felhőzet. Akár több helyen, de főleg a nap első felében eshet az eső, záporeső. A változó irányú szél gyenge vagy mérsékelt marad. A minimum 4, 10, a csúcsérték 8, 14 fok között valószínű.
Fotó megosztása:
videk_paras_kodos_felhos_osz
Hétfőn erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd északnyugat felől csökken a felhőzet, de a Tiszántúlon végig marad a borult idő. Az ország délkeleti felében fordulhat elő eső, zápor. Az északnyugatira forduló szél időnként megélénkül. Hajnalban 0, +8, kora délután 7, 12 fok valószínű.
Fotó megosztása:
kodos_patak_osz
Kedden gyengén és erősebben felhős tájak egyaránt lesznek, kisebb esőre csak helyenként a keleti, északkeleti, keleti megyékben van esély. Az északnyugati szél olykor megélénkülhet. A legalacsonyabb hőmérséklet -1, +7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű.
Fotó megosztása:
kodos_park_osz
Szerda hajnalra köd, rétegfelhőzet képződhet, amelyek napközben csökken a kiterjedése, és gyengén, illetve erősebben felhős, helyenként tartósabban párás tájakra egyaránt számíthatunk. Csapadék nem valószínű. Mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2, +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű.
Fotó megosztása:
kodos_vizes_pokhalo_osz
Csütörtök hajnalra köd, rétegfelhőzet képződhet, amelyek napközben csökken a kiterjedése, és gyengén, illetve erősebben felhős, helyenként tartósabban párás tájakra egyaránt számíthatunk. Csapadék nem valószínű. A déli, délkeleti szél időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2, +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű.
Fotó megosztása: