A hét nagy részében térségünk fölé még enyhe levegő áramlik, majd a hét végén észak felől hidegfront érkezik, amely már hazánkba is meghozhatja az idei első hózáporokat.
Az őszi időjárás Európában ismét látványos változásokon megy keresztül, amelyeket a hőmérsékleti anomáliákat bemutató térképek is jól szemléltetnek. A következő napokban a kontinens jelentős részét meleg, a sokévi átlagnál jóval magasabb hőmérsékletű levegő uralja, mielőtt egy markáns hidegbetörés éri el a térséget észak felől. A folyamat különösen Közép- és Kelet-Európában lesz érezhető, így Magyarországon is számítani lehet arra, hogy a ködös, nyirkos idő után a hét legvégén már száraz, hideg levegő érkezzen hozzánk.
Az alábbi galériában mutatjuk be az időjárási helyzetet, illetve annak jelentős átalakulását a következő napokban. A térképektől jobbra olvasható az adott napra vonatkozó rövid leírás, magyarázat.
3 fotó megtekintése
850temp_anom_20251110
A hét elején délről, délkeletről érkező enyhe, nedves légtömegek határozzák meg az időjárást. Ebben az időszakban a Kárpát-medencében, valamint a Balkánon és Ukrajnában a hőmérséklet a magasabb légrétegekben sok helyen 8–10 °C-kal is meghaladja az ilyenkor szokásos értékeket. A talaj közelében azonban egyre kevesebbet fogunk ebből érezni, mert a köd miatt ennél jóval hűvösebb idő lesz. Az Atlanti-óceán felől azonban már ekkor megindul a ciklontevékenység, amely fokozatosan átrendezi a légáramlásokat.
Fotó megosztása:
850temp_anom_20251113
A hét közepén a magasban még tartja magát a meleg, amely a mediterrán térségben a síkvidéki területeken is többfelé 15 és 20 °C közötti hőmérsékletet eredményez. Itt Közép-Európában azonban ködös, párás, hűvös idő várható. Ez alól csak a hegyvidéki területek jelentenek kivételt. Északon már megjelennek a hideg levegő betörésének első jelei.
Fotó megosztása:
850temp_anom_20251116
A hét végéhez közeledve megváltozik az áramlási kép kontinensünk felett. Skandinávia és Oroszország felől egy markáns hidegfront indul el dél felé, amely vasárnapra eléri Lengyelországot, majd a Kárpát-medencét is. Ezzel együtt a meleg levegő visszaszorul a Földközi-tenger térségébe, főként Spanyolországban és Olaszországban marad továbbra is enyhébb az idő. Magyarországon ezzel szemben fokozatos lehűlés várható, több fokkal az átlag alá süllyednek a hőmérsékletek, és a változékony, szeles idő akár hózáporokat is hozhat.
Fotó megosztása: