Egy hullámzó frontrendszerből kedden még átmeneti enyhülésre és sok esőre készülhetünk, majd a hét második felében nyugodtabb időre van kilátás, a hajnalok viszont fagyosak lesznek.
Kedden általában borult lesz az ég, inkább csak délkeleten szakadozhat átmenetileg a felhőzet. A Tiszától nyugatra sokfelé várható kiadós eső, a Tiszántúlon is eshet, de ott kevesebb helyen és kisebb mennyiségben. Este, késő este a Dunántúl északnyugati részein a csapadék megszűnése előtt átmenetileg havas esőre, a Bakonyban esetleg hóra is átválthat a halmazállapot. A délies szelet az Alföldön erős, sőt olykor viharos lökések kísérhetik, eközben a Dunántúlon északira fordul a szél, amely ott élénk, estétől olykor szintén erős lehet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 15 fok között alakulhat, északnyugaton, északon lesz a hidegebb, míg a Dél-Alföldön a legenyhébb az idő.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
d1_sze_koz_felhos
Szerdán nyugat felől lassanként egyre nagyobb területen szakadozik, csökken a felhőzet, és süt ki a nap, de napközben a Dunántúlon már ismét képződhet felhőzet, illetve északkeleten, keleten akár estig borult maradhat az ég. Reggelig még több helyen van kilátás csapadékra: zömmel esőre, de a hegyekben, kisebb eséllyel az északnyugati alacsonyabban fekvő helyeken havas eső, havazás is előfordulhat. Délutánra északkeleten is megszűnik az eső. Az északnyugati, nyugati szél élénk, erős lesz. A hőmérséklet hajnalban általában 0 és +9, kora délután 3 és 11 fok között alakulhat.
Fotó megosztása:
d2_cs_nap_begy
Csütörtökön többnyire változóan felhős időre számíthatunk több-kevesebb napsütéssel. Csapadék általában nem várható, de délen kisebb eső nem kizárt. Az északias irányú szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik. A minimum általában -3, +3 fok között valószínű, de a derült, szélvédett helyeken ennél pár fokkal hidegebb is lehet. A csúcshőmérséklet 3 és 8 fok között alakul.
Fotó megosztása:
d3_p_gyerek_sapkas
Pénteken északon kevesebb felhő, több napsütés, míg dél, délkelet felé haladva egyre inkább felhős, borult idő valószínű. Délen kisebb eső nem kizárt. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. Hajnalban többnyire -5, 0, délután 3, 8 fok valószínű.
Fotó megosztása:
d4_szo_borult_haz
Szombaton erősen felhős idő valószínű, kisebb eső előfordulhat. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. Hajnalban -5, +2, délután 4, 9 fok valószínű.
Fotó megosztása:
d5_v_erdo_gomba
Vasárnap erősen felhős vagy borult idő valószínű, kisebb eső több helyen is lehet. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. Hajnalban -3, +3, délután 4, 9 fok valószínű.
Fotó megosztása: