Az ország nagy részén továbbra is napos időre van kilátás, de az ország középső területein erősebb gomolyfelhő-képződés várható és ott helyenként záporok, zivatarok is kialakulhatnak.
Csütörtökön sok napsütés várható általában kevés gomolyfelhővel.
Az ország középső harmadában képződhet több gomoly, amelyekből helyenként előfordulhat zápor, egy-egy helyen zivatar.
Az északi, északnyugati szél a Dunántúlon, illetve a keleti harmadban időnként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 27 fok között várható.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
liba_topart_nyar
Pénteken napos idő várható a kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett. Elvétve zápor előfordulhat. Az északias szél sokfelé megélénkül, a Tiszántúlon és a Nyugat-Dunántúlon időnként megerősödik. Hajnalban zömmel 9 és 14 fok között alakul a hőmérséklet, ennél kissé hidegebb az északi völgyekben lehet. Délután 22, 27 fokra számíthatunk.
Fotó megosztása:
repce_felho_lany
Szombaton napos idő várható kevés fátyol- és gomolyfelhővel, csapadék nem valószínű. Az északias szelet többfelé élénk, néhol erős lökések kísérik. A minimum 7 és 14, a csúcshőmérséklet 22 és 27 fok között alakulhat.
Fotó megosztása:
kutya_derult_tavasz
Vasárnap sok napsütés várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, csapadék nem valószínű. Az északias szelet helyenként élénk lökések kísérik. A legalacsonyabb 7 és 14, a legmagasabb hőmérséklet 23 és 28 fok között várható.
Fotó megosztása:
tyukok_napos
Hétfőn sok napsütés ígérkezik fátyol- és gomolyfelhőkkel. Néhány zápor előfordulhat. Az északias szél ismét nagyobb területen lehet élénk. A hőmérséklet hajnalban 8 és 15, délután 25 és 30 fok között valószínű.
Fotó megosztása:
szelturbina_felhok_tavasz
Kedden továbbra is sok napsütés valószínű gomoly- és fátyolfelhőkkel. Csapadék nem valószínű. Az északias szél sokfelé megélénkül, néhol megerősödik. A minimum 9, 16, a csúcsérték 25 és 30 fok között alakulhat.
Fotó megosztása: