Vasárnap délután egy hullámzó frontrendszer miatt egyre több helyen alakulnak ki záporok, zivatarok, amelyek délen akár heves zivatarokká is válhatnak. A front nem mindenhol hagy csapadékot, de helyenként jelentős mennyiség is összegyűlhet.
Vasárnap észak felől szakadozott felhőzet érkezik, amely idővel dél felé tevődik, de közben több helyen erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés. Délelőtt még kevés, délutántól viszont egyre több helyen, legkisebb eséllyel az északkeleti harmadban várható zápor, zivatar. Délnyugaton heves zivatar is lehet. A nyugati, északnyugati szelet elsősorban hazánk északkeleti, északi felén kísérhetik élénk, olykor erős lökések. Zivatarok környezetében viharossá fokozódhat a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 24 és 28 fok között valószínű. Késő este 15, 19 fok várható.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
r1_h_gomoly_sark
Hétfőn a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütés valószínű, de délnyugaton és délen tartósabban több lehet a felhő, főleg arrafelé valószínű eső, zápor, esetleg zivatar is. A nyugati, északnyugati szelet élénk, néhol erős lökések kísérik, délnyugaton, délen gyenge vagy mérsékelt maradhat a légmozgás. Hajnalban 7, 16, délután 20, 26 fokra számíthatunk.
Fotó megosztása:
r2_k_csonak
Kedden napos idő várható az általában kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett. Csak kis eséllyel fordulhat elő zápor, nyugaton egy-egy zivatar. A nyugatias szél többnyire mérsékelt marad. Hajnalban 6, 15, délután 23, 28 fok valószínű.
Fotó megosztása:
r3_sze_part
Szerdán napos idő várható a kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szél többnyire mérsékelt marad. A hőmérséklet hajnalban 8 és 16, délután 26 és 31 fok között alakul.
Fotó megosztása:
r4_csut_hegy
Csütörtökön túlnyomóan derült, napos idő várható. Csapadék nem lesz. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. Hajnalban 11, 18, délután 29, 34 fok valószínű.
Fotó megosztása:
r5_p_strand
Pénteken túlnyomóan derült, napos, száraz idő várható. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A hőmérséklet hajnalban 15 és 21, délután 30 és 35 fok között alakul.
Fotó megosztása: