A levegő felfrissült az áthaladó front után, viszont a napsütés visszatér az átmenetileg felhősebb területekre is. A szél okozhat csak bosszúságot, ami viharossá is fokozódhat pénteken.
Pénteken sok napsütésre számíthatunk, miközben északnyugatról délkelet felé szakadozott frontális felhőzet halad át felettünk, amely mentén helyenként zápor, néhol északkeleten esetleg zivatar is kialakulhat. Az északi, északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharos is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul. Késő este 20, 25 fok lehet.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
r1_szo_uszik
Szombaton napos idő várható gomoly- és fátyolfelhőkkel. Csapadék nem várható. Az északi, északnyugati szél élénk, helyenként erős lesz. Hajnalban általában 10, 17 fok közé hűl le a levegő, de az északi völgyekben hidegebb is lehet. Késő délután 26, 30 fok valószínű.
Fotó megosztása:
r2_v_levendula
Vasárnap a fátyol- és gomolyfelhők mellett napos időre van kilátás. Helyenként, de inkább az ország északi felén zápor, esetleg egy-egy zivatar is előfordulhat. Többfelé kísérhetik erős lökések az északi, északnyugati szelet. A minimum többnyire 11 és 18 fok között valószínű, de az északi völgyekben pár fokkal hidegebb is lehet. A maximum 25 és 31 fok között várható.
Fotó megosztása:
r3_h_napraforgo
Hétfőn gyengén vagy közepesen felhős idő várható többórás napsütéssel. Elszórtan zápor, néhol zivatar előfordulhat. Az északnyugati, nyugati szelet élénk, erős lökések kísérhetik. A minimum 12 és 20, a maximum 26 és 32 fok között várható.
Fotó megosztása:
r4_k_zapor
Kedden többórás napsütés mellett átmenetileg megnövekedhet a felhőzet. Elszórtan zápor, zivatar kialakulhat. Az északnyugati, nyugati szél élénk, erős lesz. A hajnali 13 és 19 fokról délutánra 27 és 33 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Fotó megosztása:
r5_sze_szoko
Szerdán átmenetileg erősebben megnövekszik a felhőzet, emellett rövidebb-hosszabb napos időszakok is várhatóak. Akár több helyen is lehet zápor, zivatar, illetve eső is. Az északias szelet nagy területen élénk, erős lökések kísérhetik. A hőmérséklet hajnalban 14 és 20, délután 23 és 31 fok között alakulhat.
Fotó megosztása: