Átmenetileg megnövekszik a felhőzet egy frontnak köszönhetően, de péntektől már ismét napsütéses, és egyre melegebb időre készülhetünk. A hétvégén már 20 fok felett alakulnak a maximumok.
Csütörtökön változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, majd a déli, kora délutáni órákra északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, átmenetileg beborul az ég. Kora este kezdhet el északnyugati irányból határozottan csökkenni a felhőtakaró. Délelőtt még nem valószínű csapadék, majd délután egyre több helyen fordulhat elő eső, zápor, nyugaton zivatar sem kizárt. Az ország nagy részén viszont nem lehet számítani számottevő mennyiségre, sőt maradhatnak száraz területek is! A délnyugati, nyugati, majd az északnyugati irányba forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
d1_p_levelek
Pénteken hajnalban északkeleten ködfoltok kialakulhatnak. Napközben a szétterülő gomolyfelhők mellett többórás napsütés valószínű. Főként a Dunától keletre néhány futó zápor előfordulhat. Az északias szelet élénk lökések kísérik. Kora reggelre általában 5 és 11 fok közé süllyed a hőmérséklet, de az északi völgyekben ennél hidegebb lesz. Délután általában 18, 21 fokra számíthatunk.
Fotó megosztása:
d2_szo_erdo
Szombaton hajnalban északkeleten ködfoltok kialakulhatnak. Napközben a szétterülő gomolyfelhők mellett többórás napsütés valószínű. Csapadékra kicsi az esély. A légmozgás mérsékeltnek ígérkezik. Hajnalban általában 3, 10, délután többnyire 20, 23 fok várható.
Fotó megosztása:
d3_v_nap_osz_szolo
Vasárnap derült vagy gyengén felhős, napos, csapadékmentes időre van kilátás többnyire mérsékelt légmozgással, de az északnyugati megyékben megélénkül a déli szél. A hőmérséklet hajnalban általában 4 és 10 fok között várható, de az északi völgyekben és a Nyírségben hidegebb is lehet. Délután 21 és 25 fok között valószínű.
Fotó megosztása:
d4_h_napos juhar
Hétfőn derült, napos, száraz idő valószínű. A légmozgás döntően mérsékelt marad. A hőmérséklet hajnalban 1 és 10, délután 23 és 26 fok között alakul.
Fotó megosztása:
d5_k_roka
Kedden általában derült vagy gyengén felhős, napos, száraz idő valószínű. A déli szél csak az északnyugati tájakon élénkülhet meg. A hőmérséklet hajnalban 2 és 12, délután 23 és 28 fok között alakul.
Fotó megosztása: