Egyetlen magángépes repülés más éves szén-dioxid fogyasztásával egyenlő

2026. november. 05 11:34

Egy átlagos magánrepülőgép-járat 2025-ben 3,7 tonna szén-dioxidot bocsátott ki, ami nagyjából megfelel a világ egy lakosára jutó éves kibocsátásnak – derül ki az Oxfam friss elemzéséből.

Miközben az emberek többsége igyekszik csökkenteni a mindennapi életéből származó környezeti terhelést, a világ leggazdagabb rétegének luxusutazásai rendkívül nagy szén-dioxid-kibocsátással járnak. Az Oxfam (amely egy nemzetközi, 21 független civil szervezetből (NGO) álló szövetség, amelynek fő célja a globális szegénység, az egyenlőtlenségek és az igazságtalanságok elleni küzdelem) jelentése szerint 2025-ben világszerte mintegy 4,4 millió magánrepülőgép-járatot regisztráltak, amelyek összesen 16,05 millió tonna szén-dioxidot juttattak a légkörbe.

A szervezet repüléskövetési adatok alapján végzett becslése szerint egy átlagos magángépes út kibocsátása elérte a 3,7 tonnát, ami nagyjából egy ember éves fogyasztásának felel meg. Ez különösen annak fényében jelentős, hogy a magánrepülőgépeket világszerte mindössze körülbelül 250 ezren használják rendszeresen, vagyis a Föld lakosságának elenyésző része. A gépek ráadásul gyakran csak néhány utassal repülnek, így az egy főre jutó kibocsátásuk jóval magasabb lehet, mint a menetrend szerinti légijáratoké.

A magánrepülés környezeti terhelése az elmúlt években is gyorsan növekedett. Egy korábbi, a Communications Earth & Environment folyóiratban megjelent kutatás szerint a magánrepülőgépek kibocsátása 2019 és 2023 között 46 százalékkal emelkedett.

A leggazdagabbak kibocsátása messze meghaladja az átlagot

Az Oxfam elemzése nemcsak a repülést vizsgálta, hanem a vagyonos rétegek teljes éghajlati lábnyomát is. Becslésük szerint a világ leggazdagabb 0,1 százaléka – mintegy nyolcmillió ember – fogyasztásához kapcsolódó kibocsátása meghaladja a legszegényebb 44 százalék, vagyis körülbelül 3,5 milliárd ember együttes kibocsátását.

A különbség a milliárdosok befektetéseiben is megmutatkozik. A szervezet ezer milliárdos 1095 vállalatban meglévő részesedését vizsgálta, és ezekhez 2025-ben mintegy 486 millió tonna szén-dioxid-egyenértékű kibocsátást rendelt. Ez önmagában a világ 19. legnagyobb kibocsátójává tenné az érintett vállalatokhoz kapcsolódó kibocsátást, ha országként tekintenénk rá.

A magánrepülés globális központja az Egyesült Államok: a jelentés szerint 2025-ben a világ magángépes indulásainak mintegy 68 százaléka innen történt. Az Egyesült Királyságból ugyanebben az évben közel 67 ezer ilyen járat indult, összesen mintegy 85 millió kilométert megtéve.

A repülőgépek éghajlati hatása ráadásul nem merül ki a szén-dioxid-kibocsátásban. A hajtóművek nitrogén-oxidokat is kibocsátanak, a magasban kialakuló kondenzcsíkok pedig olyan felhőzetet hozhatnak létre, amely hozzájárul a légkör melegedéséhez.

Az Oxfam szerint a klímaváltozás terhei ráadásul nem egyenlően oszlanak meg: a legszegényebb közösségek gyakran kevésbé képesek védekezni a hőhullámok, árvizek és más szélsőséges időjárási események ellen, miközben a kibocsátásokhoz jóval kisebb mértékben járulnak hozzá. A szervezet ezért a magánrepülés és más különösen nagy környezeti terhelésű luxusfogyasztási formák magasabb adóztatását sürgeti.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Hétfőig nem kell fronthatástól tartani. A fagyos reggelek miatt érdemes rétegesen, melegen felöltözni.

A légnyomás csökken.