Így fejlődött a téli ruházat az elmúlt évszázadokban

Bár a tengerparti kirándulások nyaralási kultúránk meggyökeresedett részét képezik, a téli tevékenységekhez képest nem rég indultak fejlődésnek.

A síléceket valójában a kerék előtt találták fel, és a hóember építés rekordját már 1380-ban felállították.

A gyapjú volt az évszázadok során választott tipikus téli szövet, legalábbis az ókori Görögországban. A gyapjú azonban semmiképpen sem tökéletes anyag a téli ruházat számára. A víztől szivacsszerűvé válik, és ennek eredményeképpen egyre nehezebbé lesz. A szőrme életképes alternatívát jelentett a jómódúak számára, és a 20. század elején igen divatosnak tekinthető. De költségessége korlátozta népszerűségét, különösen a Nagy Gazdasági Válság idején.

A téli kabátok jelentős újításon mentek keresztül az 1930-as években, amikor Eddie Bauer a dzsekit feltalálta. Bár a modern dzsekikben különböző rétegekben különböző anyagokat is használhatnak akár a külső réteget, akár a tölteléket tekintjük. A találmány mögött álló alapkoncepció ma is széles körben elterjedt. Ahogyan a nyári ruhát is megváltoztatta a második világháború, hatással volt a téli öltözékre is. A gyapjúból kevés volt, ezért pamutbársonyt és kordbársonyt használtak a téli viselet elkészítésére – és a hideg időjárás elviselésére. A díszítésnél egyszerűbb formatervezési mintákra szorítkoztak.

A 20.század során a síöltözékek változtak a legjobban. Míg a nagykabát jó volt a téli tevékenységeknél általában, nyilvánvalóan problémás lett volna, amikor nagy sebességgel száguldanak le a lejtőn. A 20. század elején a legtöbb síelő gyapjúból készült síruhákat viselt, amelyeknek ugyanolyan hiányosságai voltak, mint azt korábban már leírtuk.

Nem Bauer volt az egyetlen, aki meglátta a nylonban a fantáziát a lehetséges téli ruházat alapanyagaként, ami az 1950-es évekbe épült be síruhákba. A síruházat könnyebbé, vékonyabbá és formásabbá vált az idő múlásával Mivel más szintetikus szövetek is kifejlesztésre kerültek, ma már tapadós síruhákká fejlődtek.