Örüljön a napsütésnek, amíg lehet, jön a csapadék

2017. január. 10 6:40

Kedden az ország nagy része felett kiderült az ég, és ismét nagyon lehűlt a levegő. Jóval fagypont alatt marad a hőmérséklet egész nap, de örüljünk a napsütésnek, mert a következő napokban a felhők fogják uralni az eget.

 

Kedden kora délutánig általában gyengén felhős, napos időre számíthatunk, a nyugati, északnyugati tájakon lehet csak időnként felhősebb az ég, majd a nap második felétől dél, délkelet felől is egyre több felhő érkezik.

Az esti óráktól a déli megyékben már hószállingózás, gyenge havazás is lehet. A keleti, délkeleti szél napközben helyenként megélénkül. A hőmérséklet csúcsértéke -3 és -9 fok között alakul. Késő estére -7 és -14 fok közé hűl le a levegő.

 

SZERDA

Napközben több órás napsütés, estefelé megnövekvő felhőzet.

Délelőtt délnyugaton, késő este északnyugaton hószállingózás, gyenge havazás.

A délnyugati szél megélénkül, este északnyugaton megerősödik.

Max.: -2 és -7 fok, min.: -8 és -16 fok.

 

HA SAJÁT TELEPÜLÉSÉNEK ELŐREJELZÉSÉRE KÍVÁNCSI KATTINTSON IDE, ÉS A FEJLÉCBEN VÁLASSZA KI LAKHELYÉT – AZ ALÁBBI KÉPEN MOST BUDAPEST ADATAI LÁTHATÓK

elorejelzes_2017-01-10_06-51-58

 

CSÜTÖRTÖK

Többnyire erősen felhős lesz az ég.

Több helyen valószínű csapadék; főként havazás, de a Dunántúl nyugati, déli felén ónos eső, eső is lehet.

A délnyugati szél többfelé megélénkül, nyugaton néhol megerősödik.

Max.: +2 és -5 fok között, min.: -6 és -14 fok.

 

PÉNTEK

Borult idő, többfelé csapadékkal.

Havazás, ónos eső (inkább a Tata-Békéscsaba vonaltól nyugatra), eső, havas eső. Estefelé a vegyes csapadékot havazás váltja fel.

A délnyugati szél délutántól egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, és élénk lesz.

Max.: -2 és +3 fok között, min.: 0 és -6 fok között.

 

SZOMBAT

Csökken a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre mindenütt kisüt a nap.

Már csak helyenként lehet havazás, hózápor.

A nyugati, délnyugati szél megélénkül.

Max.: -1 és +3 fok között, min.: -4 és -12 fok között.

 

VASÁRNAP

Erősen megnövekszik a felhőzet.

Délután, este az ország déli felén már havazás is lehet.

Az északkeleti szél megélénkül.

Max.: -2 és +2 fok között, min.: -6 és -12 fok között.

 

VESZÉLYJELZŐ OLDALUNKON EGYSZERŰEN ÁTTEKINTHETI AZ ÉRVÉNYBEN LÉVŐ FIGYELMEZTETÉSEKET ÉS RIASZTÁSOKAT – KATTINTSON

veszelyjelzes_2017-01-10_06-00-19

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás