Mutatjuk, merre kell fagyra számítani a következő reggeleken

2018. szeptember. 24 15:35

Hűvösebb levegő áramlik a Kárpát-medence térségébe. A következő három hajnalon több helyen kell talajmenti fagy megjelenésére számítani.

Hazánkban jellemzően az október 5-15. közötti időszakban jelennek meg az első fagyok. Az idei évben az ország jelentős részén két héttel korábban kialakul az első talajmenti fagy. Az alábbi térképeken a kedd, szerda, illetve csütörtök hajnalban, a felszín közelében várható hőmérsékletet láthatjuk.

Kedd hajnalban még az ország nagy részén élénk lesz a szél, így csak az északnyugati szélre kevésbé érzékeny, Északi-középhegység völgyeiben kell talajmenti fagy kialakulására számítani.

Szerda reggelre már országszerte mérséklődik a légmozgás, de még továbbra is száraz és hideg levegő lesz felettünk, így nagyobb területen lesznek adottak a feltételek az erősebb éjszakai lehűléshez. A Balaton térségében, illetve az Alföld középső területein valószínű legkevésbé fagy kialakulása. Szerda hajnalban az ország 30-40 %-án 0 fok alá csökken a hőmérséklet a talaj felszínén.

Csütörtökre már kissé enyhébb léghullámok érkeznek fölénk, így jelentősebben csökken a fagyveszély. Az Alpokalján, az Alföld déli részén, valamint az Északi-középhegység völgyeiben azonban továbbra is fagypontig csökkenhet a hőmérséklet a reggeli órákra.

Péntektől folytatódik az enyhülés a fagyveszély emiatt megszűnik hazánkban.

Kedd hajnal

Szerda hajnal

Csütörtök hajnal

Térképek forrása: weather.us

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás