A jövő hét elején érkezik az újabb időjárás-változás

2021. szeptember. 25 5:09

Nyugodt, szép idővel telik a hétvége, csapadék nélkül, majd hétfőn már egyre több gomolyfelhő szűri a napfényt. Változékony napok jönnek, lefelé ívelő hőmérséklettel.

Szombaton túlnyomóan derült, napos időben lesz részünk, legfeljebb az ország keleti felében képződhet némi gomolyfelhőzet. Csapadék nem várható. A nyugati, délnyugati szél csak kevés helyen élénkül meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között valószínű. Késő este 13, 16 fok várható.

 

VASÁRNAP

  • Túlnyomóan napos idő várható, általában kevés gomoly-, illetve fátyolfelhővel.
  • Éjjel, reggel több helyen lehetnek pára-, ködfoltok.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A déli szél a Dunántúlon néhol megélénkül.
  • A hajnali 5, 14 fokról délutánra 23, 28 fokig melegszik fel a levegő.

 

HÉTFŐ

  • Az ország északkeleti harmadán jobbára napos idő várható némi fátyolfelhőzettel, másutt erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés, de több-kevesebb napsütés is valószínű.
  • Főleg az ország délnyugati felén-kétharmadán valószínű szórványosan eső, záporeső, néhol zivatar.
  • Éjjel, reggel számítani lehet pára-, ködfoltokra.
  • Általában mérsékelt marad a légmozgás, csupán zivatar környezetében lehetnek élénk vagy erős széllökések.
  • A hajnali 7, 15 fokról délutánra 21, 27 fokig emelkedik a hőmérséklet.

 

KEDD

  • A fátyolfelhők mellett az ország nagy részén erőteljes gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, de hosszabb-rövidebb napos időszakok is várhatók.
  • Szórványosan előfordulhat eső, zápor, néhol zivatar.
  • A Nyugat-Dunántúlon megélénkül, helyenként megerősödik az északi szél.
  • Hajnalban 7, 16, délután 20, 25 fokot mérhetnek.

 

SZERDA

  • A fátyolfelhők mellett az ország nagy részén erőteljes gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, de hosszabb-rövidebb napos időszakok is várhatók.
  • Elszórtan előfordulhat eső, zápor, néhol zivatar.
  • Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5, 14, a csúcsérték 18 és 24 fok között alakul.

 

CSÜTÖRTÖK

  • A napos időszakok mellett általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég.
  • Eső, zápor szórványosan előfordulhat.
  • Többnyire mérsékelt marad a légmozgás.
  • A minimum-hőmérséklet 4, 14, a maximum 16, 22 fok között várható.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás