Mutatjuk, meddig tart a viharos időjárás

2023. július. 03 12:46

Egészen péntekig fülledt, többfelé záporokkal, zivatarokkal tarkított időjárásra számíthatunk, majd szombattól jelentősen csökken a csapadékhajlam.

Kedden a nap első felében az ország nagy részén erősen vagy közepesen felhős égképre kell számítani és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar is. Ezt követően a nyugati tájakon szakadozik, csökken, míg keleten vékonyodik a felhőzet és szórványosan fordulhatnak elő záporos, zivataros gócok, melyeket akár szélerősödés és felhőszakadás is kísérhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 28 és 32 fok között várható, ugyanakkor a felhősebb tájakon ennél hűvösebb idő valószínű.

 

szerda

  • A napsütés mellett fátyolfelhőkre, valamint magasra törő gomolyfelhőkre számíthatunk.
  • Zápor, zivatar akár több helyen és több alkalommal is kialakulhat.
  • Zivatarokat kivéve mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14, 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25, 31 fok között valószínű.

 

csütörtök

  • A napsütés mellett fátyolfelhőkre, valamint erőteljes gomolyfelhő-képződésre van kilátás.
  • Némileg csökken a csapadékhajlam, legalábbis a Dunántúlon, de a Dunától keletre továbbra is több helyen fordulhat elő zápor, zivatar.
  • Az északias szelet élénk, zivatarban erős lökések kísérhetik.
  • A hőmérséklet hajnalban 15, 20, délután 25, 30 fok között valószínű.

 

péntek

  • A napsütés mellett gomoly- és fátyolfelhőkre számíthatunk.
  • Akár több helyen is kialakulhat zápor, zivatar.
  • Az északnyugati, északi szél megélénkül, az ország egyes részein erős széllökések is lehetnek.
  • A hajnali 15, 20 fokról délutánra 25 és 30 fok közé melegszik fel a levegő.

 

szombat

  • Sok napsütésre számíthatunk kevés gomolyfelhővel.
  • Csak néhol fordulhat elő zápor, zivatar.
  • Az északias szél megélénkül, keleten olykor meg is erősödik.
  • A hőmérséklet hajnalban 13, 18, délután 28, 31 fok között alakul.

 

vasárnap

  • Sok napsütés várható kevés gomolyfelhővel.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Az északi, északkeleti szél megélénkül, keleten helyenként meg is erősödik.
  • A hőmérséklet hajnalban 14, 19, délután 28, 32 fok között alakul.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás