-10 fokos fagy is lehet a hét közepén

2023. március. 28 5:06

Kedd estére országszerte mérséklődik a légmozgás, a napközben képződött gomolyfelhők is feloszlanak. A hideg légkörben így ideálisak lesznek a feltételek erős éjszakai lehűléshez.

Kedden felhőátvonulások várhatók többórás napsütéssel, estére a gomolyok nagy része feloszlik. Elszórtan valószínű vegyes halmazállapotú záporos csapadék, zivatar. Az északnyugati szél újra nagy területen megerősödik, viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 9 fok között valószínű. Késő este -2, +5 fokra számíthatunk.

 

szerda

  • Nyugat felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet, napközben már jobbára felhős idő valószínű.
  • Legfeljebb csak néhány helyen fordulhat elő jelentéktelen eső.
  • Időnként megélénkül a nyugati, délnyugati szél, egy-egy erős lökés is előfordulhat.
  • Hajnalban sokfelé kell számítani fagyra, helyenként akár erősebb fagyra is: általában -7 és +2 fok közé hűl le ekkorra a levegő, de a szélvédett északkeleti vidékeken -8, -10 fok körüli értékeket is mérhetnek.
  • Délután 7, 13 fok várható.

 

csütörtök

  • Rövidebb vékonyodások, szakadozások mellett jobbára erősen felhős lesz az ég.
  • Délutántól egyre több helyen elered az eső.
  • A délnyugati, déli szél élénk, néhol erős lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2, +6 fok között várható.
  • Fagyra főként az északi és a keleti vidékeken számíthatunk hajnalban, arrafelé a fagyzugokban akár, északkeleten azonban -3, -6 fokig is lehűlhet a levegő.
  • A csúcsérték 10 és 20 fok között valószínű nyugat, délnyugat felé haladva a magasabb értékekkel.

 

péntek

  • A döntően összefüggő csapadékzóna kelet felé haladva fokozatosan elhagyja az országot.
  • Napközben a felhőzet is egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik.
  • Szórványosan záporok alakulnak ki, néhol az ég is megdörrenhet.
  • Sokfelé megélénkül, időnként megerősödik a nyugati, délnyugatii szél.
  • Ez a hajnal már fagymentesnek ígérkezik, ekkor 3 és 11 fok közé hűl le várhatóan a levegő.
  • A maximum-hőmérséklet általában 15 és 21 fok között valószínű, de északkeleten ennél kissé hűvösebb is lehet.

 

szombat

  • Többnyire erősen felhős lesz az ég.
  • Többfelé várható eső, zápor, helyenként zivatar.
  • A nyugati, északnyugati szelet élénk, erős lökések kísérik.
  • Hajnalban 6, 12, a délutáni órákban 12, 19 fokot olvashatunk le a hőmérőkről.

 

vasárnap

  • Jobbára erősen felhős időre van kilátás.
  • Több helyen várható eső, zápor.
  • Néhol zivatar is kialakulhat.
  • Sokfelé kísérik erős lökések az északnyugati, északi szelet.
  • A minimum-hőmérséklet 3 és 10, a maximum 10 és 17 fok között valószínű.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás