35 fokkal tetőzik a hőség, vasárnap délután hidegfront érkezik

2019. július. 21 5:19

A vasárnap délutáni órákban hazánktól északnyugatra egy hidegfront vonul el, amelynek hatására hétfőre néhány fokkal mérséklődik a meleg.

Vasárnap a fátyolfelhős, napos időt követően délután északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, és az ország északi felén szórványosan alakul ki zápor, zivatar, északkeleten hevesebb zivatar is lehet felhőszakadással. A délnyugati szél többfelé megélénkül, majd délután a szél egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, helyenként átmenetileg megerősödik, zivatarok környezetében viharossá is fokozódhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 35 fok között várható. Késő este 20, 26 fok valószínű.

 

hétfő

  • A fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütésre számíthatunk.
  • Északkeleten, keleten helyenként, másutt legfeljebb néhol alakulhat ki zápor, egy-egy zivatar.
  • Az északnyugati szél helyenként megerősödik, zivatar környezetében viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 16 és 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 32 fok között várható.

 

kedd

  • Változóan felhős idő várható a Dunántúlon több, keletebbre kevesebb napsütéssel.
  • Nagyobb eséllyel északkeleten alakulhatnak ki kisebb záporok.
  • Az északnyugati, északi szelet többfelé élénk, nyugaton erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 31 fok között valószínű.

 

szerda

  • Napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel.
  • Némi esély északkeleten van futó zápora.
  • Az északkeleti, északi szelet többfelé élénk, a Tiszántúlon erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 31 fok között valószínű.

 

csütörtök

  • Napos időre számíthatunk többnyire kevés gomolyfelhővel.
  • Legfeljebb északkeleten alakulhat ki zápor.
  • Az északkeleti szelet helyenként élénk lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 32 fok között valószínű.

 

péntek

  • Gomolyfelhős napos időre számíthatunk
  • Csapadék nem valószínű.
  • Mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 34 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Bár egy hidegfrontnak köszönhetően picit mérséklődött a forróság, továbbra is erős az UV sugárzás és tikkasztó a meleg. Ezért tartózkodjanak a legmelegebb órákban hűvös helyen és fogyasszanak könnyű ételeket. Az elmúlt évekhez képest eddig csapadékosabb és melegebb nyár kedvezett a parlagfű növekedésének. A parlagfű pollenszemei már több helyen megjelentek a levegőben.

A légnyomás emelkedik.