35 fokos hőséggel búcsúzik a nyár

2019. augusztus. 31 12:46

Vasárnap és hétfőn még az ország keleti területein eléri a hőmérséklet a 35 fokot, majd keddtől jelentősen visszaesnek a hőmérsékletek. Többfelé még így is 1-3 fokkal melegebb lesz az idő a sokéves átlagnál.

Vasárnap túlnyomóan derült vagy gyengén felhős, napos időre számíthatunk. Csapadék nem valószínű. A délkeleti, déli szél helyenként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 35 fok között valószínű.

 

HÉTFŐ

  • Kezdetben mindenütt napos időre számíthatunk, majd délután nyugat felől megnövekszik a felhőzet.
  • A Nyugat-Dunántúlon délután az erősödő gomolyfelhő-képződés mellett zápor, zivatar is előfordulhat.
  • A délkeleti szelet helyenként élénk lökések kísérik, majd nyugaton a szél északira fordul, megerősödik, néhol viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 29 és 35 fok között alakul, de északnyugaton kissé hűvösebb is lehet.

 

KEDD

  • Nyugaton erősen felhős vagy borult lesz az ég, míg keletebbre a változó felhőzet mellett hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap.
  • A Dunántúlon több helyen valószínű eső, zápor, keleten, északkeleten helyenként fordulhat elő zápor, zivatar.
  • Az északnyugati, északi szelet a Dunántúlon és északkeleten erős, néhol viharos lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 31 fok között valószínű, nyugatról kelet felé haladva lesz egyre melegebb.

 

SZERDA

  • A kezdetben erősen felhős tájakon is csökkenhet valamelyest a felhőzet, és általában többórás napsütés valószínű.
  • Néhol zápor előfordulhat.
  • Az északi, északkeleti szél több helyen megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 29 fok között valószínű.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Gyengén és erősebben felhős területek és időszakok egyaránt lehetnek.
  • Elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar.
  • A Dunántúlon a szél északnyugatira fordul és néhol meg is erősödik. Zivatar környezetében viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 29 fok között alakul.

 

PÉNTEK

  • Közepesen és erősen felhős területek és időszakok egyaránt lehetnek.
  • Elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar.
  • Az északkeleti, északi szél többfelé megélénkül, néhol meg is erősödik. Zivatar környezetében viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 28 fok között alakul, nyugatról kelet felé haladva lehet egyre melegebb.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás