35 fokos kánikulából fordul ősziesre az idő

2020. augusztus. 25 5:03

30 fok fölé melegszik az idő hétvégére, a változás azonban már vasárnap beköszönt: kezdetben nyugaton erősen visszaesik a hőmérséklet, akár 10 fokos hőmérsékleti kontraszt is kialakulhat.

Kedden a nap első felében még az ország nagy részén felhős lesz az ég, és a Dunától keletre eshet is. A déli óráktól nyugat felől gyorsan csökken a felhőzet, estére a Tiszántúlon is kitisztulhat az idő és megszűnik a csapadék. Zivatarok délelőtt és kora délután az ország keleti harmadán fordulhatnak elő. Az északnyugati, északi szél élénk lesz, intenzívebb záporokat pedig erős, esetleg viharos lökések is kísérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 29 fok között valószínű. Késő este 18, 22 fok várható.

 

SZERDA

  • Általában több órára kisüt a nap, de nyugat felől egy szakadozott felhősáv vonulhat kelet felé.
  • Elvétve nem kizárt kisebb eső, zápor.
  • A délnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10, 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27, 33 fok között alakul.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Általában gyengén vagy közepesen felhős lesz az ég.
  • Csapadéknak kicsi az esélye.
  • Sok helyütt megerősödik a nyugati, északnyugati szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10, 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25, 30 fok között várható.

 

PÉNTEK

  • Nagyrészt gyengén vagy közepesen felhős lesz az ég.
  • Csapadéknak kicsi az esélye.
  • Sokfelé megélénkül, a Kisalföldön időnként megerősödik a déli, délkeleti szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között alakul.

 

SZOMBAT

  • Általában több órás napsütés várható, elsősorban nyugaton, északnyugaton növekedhet meg erősebben a gomolyfelhőzet.
  • Főleg nyugaton, északnyugaton helyenként előfordulhat záporeső, zivatar. Az ország nagy részén még nem valószínű csapadék.
  • A déli, délkeleti szél megélénkül, helyenként megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódhat.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12, 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 29, 35 fok között alakul.

 

VASÁRNAP

  • Főleg keleten lehet még hosszabb-rövidebb napsütés.
  • Nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és estétől csökkenhet majd.
  • Több helyen várható záporeső, zivatar, nyugaton helyenként eső is.
  • A szél északnyugatira fordul, sokfelé megerősödik, főként az Észak-Dunántúlon helyenként viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14, 22, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 30, 35, nyugaton, északnyugaton 19, 29 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Melegedés kezdődik a légkörben. Nedves, nyirkos idő várható. A fronthatás fokozatosan megszűnik.

A légnyomás nem változik.