A fagy nem kíméli a temetői virágokat

2019. október. 30 12:55

A következő napokban az ország legnagyobb részén erős lesz az éjszakai lehűlés, többfelé fagypont alá csökken a hőmérséklet. Emiatt a temetőkbe kihelyezett virágok hamar elfagynak.

Csütörtökön kissé, illetve közepesen felhős lesz az ég, az északi megyékben lesz a legtöbb napsütés. Csak a Tiszántúlon és a délnyugati határszélen lehet elvétve kisebb eső. Az északi, északkeleti szél az Észak-Alföldön megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -1, +5 fok között alakul, de északkeleten a völgyekben néhol -5 fok is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű.

 

péntek

  • Éjszaka kissé párás időnk lesz, de köd kialakulása nem valószínű.
  • Az ország nagyobb része felett vékony, szakadozott rétegfelhőzet terül majd el, amely elsősorban az Alföldön, Dél-Dunántúlon takarhatja tartósabban a napot, de napközben észak felé is terjeszkedik.
  • Rövid napos időszakok mindenhol várhatók, viszont az északi megyékben akár több órára is kisüthet a nap.
  • Számottevő csapadék sehol sem lesz.
  • A délire, délkeletire forduló szél többfelé megélénkül, a Fertő-tó térségében meg is erősödhet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -5 és +4 fok között alakul, az északi völgyekben lehet fagy.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között alakul.

 

szombat

  • Megnövekszik a felhőzet, a legkevesebb napsütés az Északi-középhegység térségében, a legtöbb a déli megyékben valószínű.
  • Jelentéktelen csapadék néhol már előfordulhat, nagyobb eséllyel a délutáni, esti órákban.
  • A déli szél sokfelé megélénkül, főleg a Kisalföldön megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 17 fok között alakul, de az északi hegyek környezetében kissé hűvösebb is lehet.

 

vasárnap

  • Többnyire erősen felhős lesz az ég, de rövid napos időszakok szinte mindenhol lehetnek.
  • Néhány milliméter csapadék elszórt jelleggel várható, jobb eséllyel az ország északnyugati felén.
  • A déli szél megélénkül, a Kisalföldön erős lökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 15 és 20 fok között alakul, de az északi hegyek környezetében csak 12, 14 fok várható.

hétfő

  • Többnyire erősen felhős időre kell számítani.
  • Több helyen várható eső, zápor.
  • A délnyugati szél élénk, erős marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 19 fok között alakul.

 

kedd

  • A felhős idő mellett csak nagyon kevés napsütés lehet.
  • Kisebb csapadék több helyen is kialakulhat.
  • A délnyugati szél élénk, erős marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 19 fok között alakul.

 

szerda

  • Marad a felhős jellegű idő kevés napsütéssel.
  • Akár kiadósabb csapadék is hullhat egy várhatóan ezen a napon érkező, vagy megközelítő front hatására.
  • A szél északi, északnyugatira fordul, de csak néhol lehetnek erős lökések.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 18 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás