A fél országban, fél napra visszatér a tél

2020. február. 27 4:57

Csütörtök este északnyugat felől egy hidegfront éri el hazánkat, amelyből az északi tájakon havazásra kell számítani, majd pénteken délután már ismét enyhülés kezdődik.

Csütörtökön a keleti határszélen reggel még sok lesz a felhő, de később ott is kisüt a nap, napközben pedig felhőátvonulások várhatók helyenként záporral, hózáporral. Késő délután nyugat felől újra beborul az ég, estétől a Dunántúlon és a Dunakanyar tágabb környezetében eső, helyenként havas eső, a hegyekben hó is várható. Az északnyugati szelet több helyen erős lesz. A Dunántúli-középhegység környezetében délelőtt viharos közeli széllökések is lesznek. Később fokozatosan délire fordul a szél, átmenetileg mérséklődik, majd estétől a Dunántúlon ismét erőre kap, a Kisalföldön és az Alpokalján pedig viharossá is fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 10 fok között valószínű. Késő este 2, 7 fokra számíthatunk.

 

péntek

  • Éjszaka nyugat felől beborul az ég, majd napközben lassan szakadozik, csökken a felhőzet.
  • Éjjel sokfelé lesz csapadék: északkeleten, északon főként hó, délnyugaton többnyire eső, másutt hó, havas eső, eső vegyesen.
  • Kiterjedt csapadék a déli órákban már csak a Tiszántúlon valószínű, majd estére ott is megszűnik, másutt helyenként alakulhat ki napközben zápor, hózápor.
  • A szél délelőtt a Tiszántúlon is északnyugatira fordul, nagy területen viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 9 fok között valószínű, északkeleten lesz a hidegebb.

 

szombat

  • Kezdetben gyengén felhős, napos időre számíthatunk, majd nyugat felől erősen megnövekvő fátyolfelhőzet szűri a napsütést.
  • Csapadék nem várható.
  • A déli, délnyugati szél élénk vagy erős lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és -6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 13 fok között várható, északkeleten lesz a hidegebb, délnyugaton a melegebb.

 

vasárnap

  • Erősen felhős vagy borult időre számíthatunk.
  • Sokfelé várható eső, zápor.
  • A szél délnyugatiról délkeletire, keletire fordul, és helyenként erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 12 fok között valószínű.

 

hétfő

  • Délnyugat felől átmenetileg felszakadozik, csökken a felhőzet, majd ismét erősen megnövekszik.
  • Északkeleten megszűnik a csapadék, majd délnyugat felől újra egyre nagyobb területen eredhet el az eső.
  • A délire forduló szél élénk vagy erős lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között valószínű.

 

kedd

  • Túlnyomóan borult időre kell számítani.
  • Sokfelé várható eső, zápor.
  • A keleti, északkeleti szél élénk vagy erős lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 12 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Ma fokozatosan megszűnik a fronthatás és vasárnap délután érkezik a következő hullám. A kellemetlen tünetek is elmúlnak átmenetileg. A csapadék és lehűlés hatására a parlagfű pollenkoncentrációja országos átlagban alacsony szintre csökkent.

A légnyomás emelkedik.