A havas tájakon kemény fagyok várnak ránk

2021. december. 05 13:11

A csapadékos időt okozó frontrendszer elvonulása után, a hét közepén hajnalonta akár -10 fok alá csökkenhet a hőmérséklet a hófödte területeken.

Hétfőn borult lesz az ég, majd délután északnyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet. Reggel az ország északkeleti harmadában, a Dunakanyar tágabb környezetében lehet vegyes halmazállapotú csapadék, ami északkelet felé a déli órákra elhagyja hazánkat. Keleten és síkvidéken eső lesz a jellemző, de nyugat felé haladva, illetve a magasabb részeken egyre nagyobb az esélye a havas esőnek, illetve havazásnak. Délután már csak elvétve eshet. Az északi, északnyugati szél megélénkül, a Dunántúlon sokfelé meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 7 fok között alakul.

 

kedd

  • Éjszaka még jobbára borult, párás, foltokban ködös időre van kilátás, a Nyugat-Dunántúlon lesz kevesebb a felhő.
  • Napközben nyugat felől egyre többfelé csökken a felhőzet, legkésőbb – az esti órákban – a Tiszántúlon is, itt fordulhat elő néhol szitálás, kisebb eső.
  • Az északi, északnyugati szél több helyen megélénkül, északkeleten erős széllökés is lehet.
  • Hajnalra általában -5 és 0 fok közé hűl le a levegő, de a kevésbé felhős helyeken hidegebb lehet.
  • A kora délutáni órákban 0, +5 fok várható.

 

szerda

  • Az éjszakai pára, köd megszűnése után többnyire gyengén felhős, napos időre számíthatunk, csapadék nem várható.
  • A délkeletire forduló szél a Kisalföldön megélénkül.
  • Hajnalban többnyire -8, -3 fok várható, de a fagyzugos tájakon -12, -13 fok is lehet.
  • Kora délután -1, +5 fok valószínű.

 

csütörtök

  • Növekvő felhőzetre számíthatunk, napsütés inkább csak a Dunától keletre lehet, és a Dunántúlon egyre nagyobb valószínűséggel alakul ki vegyes halmazállapotú csapadék.
  • A keleti, délkeleti szél többfelé megélénkül.
  • Hajnalban általában -10, 0 fok várható, a fagyzugos helyeken lesz hidegebb.
  • Kora délután 0, +9 fok valószínű, a délkeleti tájakon lesz enyhébb idő.

 

péntek

  • Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Szórványosan alakulhat ki eső.
  • A déli, délkeleti szél több helyen megélénkül.
  • Hajnalban -2, +5, kora délután 2, 9 fok közötti hőmérséklet valószínű.

 

szombat

  • Többnyire erősen felhős vagy borult időre számíthatunk.
  • Kevés helyen fordulhat elő kisebb csapadék.
  • Az északi szél mérsékelt marad.
  • Hajnalban -2, +5, kora délután 2, 9 fok valószínű.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás