A hegyekbe már havazást hoz a hidegfront

2017. november. 19 5:08

A délelőtti órákban hidegfront éri el hazánkat, amelynek hatására egyre többfelé elered az eső, de a magasabban fekvő területeken már havazás, havas eső valószínű.

Vasárnap délelőtt a ködfoltok mindenütt feloszlanak. Erősen és közepesen felhős időszakokra számíthatunk némi napsütéssel, a délután második felétől csökken majd északnyugat felől jelentősebben a felhőzet. Több helyen valószínű kisebb eső, zápor, elsősorban a Dunántúli- és az Északi-középhegységben havas eső, hózápor is lehet. Délnyugat kivételével élénk, helyenként erős lökések kísérik a nyugati, északnyugati szelet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 9 fok között alakul, 5 fok alatti maximum az Északi-középhegység térségében várható. késő este 0, +5 fok várható.

 

hétfő

  • Felhőátvonulások várhatók néhány órás napsütéssel.
  • Elszórtan kialakulhat zápor, a hegyekben hózápor is lehet.
  • A nyugati, északnyugati szél megerősödik, néhol viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 9 fok között alakul.

 

kedd

  • Nyugat felől megnövekszik a felhőzet, napközben többnyire erősen felhős lesz az ég. Felszakadozások főként a Dunántúlon lehetnek.
  • Többfelé várható eső, zápor, az ország északkeleti harmadán eleinte havas eső, havazás lesz, majd délután már ott is eső valószínű.
  • A délnyugatira, nyugatira forduló szél megélénkül, néhol meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 5 és 11 fok között alakul, de északkeleten 5 fok alatt valószínű.

 

szerda

  • Eleinte többnyire erősen felhős lesz az ég, majd nyugat, délnyugat felől felszakadozik a felhőzet.
  • Kezdetben többfelé várható eső, zápor, majd megszűnik a csapadék.
  • A nyugati, délnyugati szél megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 6 és 13 fok között alakul, de északkeleten 6 fok alatt valószínű.

 

csütörtök

  • Északkeleten többnyire erősen felhős, párás, többfelé ködös idő lesz.
  • Az ország nagyobbik részén néhány órás napsütésre is számíthatunk, csapadék nem valószínű.
  • Északkeleten mérsékelt marad a légmozgás, másutt megélénkül, néhol megerősödik a délnyugati szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között alakul, de északkeleten a ködös helyeken 8 fok alatt valószínű.

 

péntek

  • Az ország nagyobbik részén néhány órás napsütés valószínű, de északkeleten, keleten többfelé tartósabban megmarad az éjszaka képződő köd.
  • A déli, délnyugati szél helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 7 és 14 fok között alakul, de északkeleten a ködös tájakon 7 fok alatt valószínű.

Címkék:, , ,
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Továbbra is erős az UV sugárzás és tikkasztó a meleg. Ezért tartózkodjanak a legmelegebb órákban hűvös helyen és fogyasszanak könnyű ételeket. Az elmúlt évekhez képest eddig csapadékosabb és melegebb nyár kedvezett a parlagfű növekedésének. A parlagfű pollenszemei már több helyen megjelentek a levegőben.

A légnyomás nem változik.