A hét közepén megjön a hó

2017. november. 27 5:14

A hét első két napján fokozatosan megnyugszik a légkör az átvonult markáns hidegfront mögött. Szerdán aztán egy mediterrán ciklon érkezik hozzánk sok esővel, széllel, havazással.

Az ország legnagyobb részén napos idő valószínű, de délelőtt keleten még lehetnek erősen felhős területek is. Reggel, kora délelőtt a Tiszántúlon helyenként kisebb eső is előfordulhat. Az északi, északnyugati szelet többfelé erős, a Dunántúl északi és középső megyéiben viharos széllökések is kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 7 fok között valószínű, késő este -1, +3 fok várható.

 

kedd

  • Eleinte túlnyomóan napos idő lesz, majd délután nyugat felől fokozatosan megnövekszik a fátyolfelhőzet.
  • Csapadék nem lesz.
  • A hajnali ködfoltok délelőtt feloszlanak.
  • A déli, délnyugati szél a Nyugat-Dunántúlon megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1 és -6 fok között alakul, de az északi völgyekben -7, -10 fokot is mérhetnek.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 3 és 8 fok között valószínű, Sopron környékén azonban 9, 10 fok is lehet.

 

szerda

  • Megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, országszerte erősen felhős vagy borult égre van kilátás.
  • Délelőtt még csak a Dunántúlon, majd estefelé már a Dunától keletre is elered az eső.
  • A késő esti órákban az Északi-középhegységben az esőt havazás váltja fel.
  • A keleti szél helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -5, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 3 és 7 fok között alakul, de az Északi-középhegység északi oldalán csupán 1, 2 fok valószínű.

 

csütörtök

  • Túlnyomóan borult lesz az ég, csak estefelé válhat szakadozottá a felhőtakaró.
  • Sokfelé várható csapadék. Északon havazás, havas eső, délen eső valószínű.
  • Az északnyugatira forduló szél megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 7 fok között alakul, a Dél-Alföldön a magasabb értékekkel.

 

péntek

  • A gyakran erősen megnövekvő felhőzet mellett néhány órás napsütésre is számíthatunk.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Az északnyugati szél helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és -6 fok között alakul, de az északi területeken -7, -10 fokot is mérhetnek.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 3 és 8 fok között valószínű, a havas tájakon azonban csupán 1, 2 fok várható.

 

szombat

  • Kezdetben napos idő várható, majd dél felől erősen megnövekszik a felhőzet.
  • Délutántól dél felől egyre nagyobb területen várható csapadék, amely döntően hó lesz, csupán keleten valószínű havas eső, eső.
  • Az északi szél több helyen megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet jellemzően 0 és -6 fok között valószínű, de a hóval borított, derült helyeken -10 fokot is mérhetnek.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +5 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Ma sok lesz a felhő a Kárpát-medence felett, ezért a hőség sem lesz annyira tikkasztó és az UV sugárzást is mérsékli a borult idő. A nap második felében fülledtté válik az idő, mert nedvesebb légtömeg érkezik.

A légnyomás csökken.