A hét végére nagy erővel tér vissza a tél

2018. március. 13 5:25

A hét nagy részében még átlagos, illetve az átlagosnál enyhébb időre számíthatunk, majd a hétvégén sarkvidéki eredetű léghullámok érkeznek. Kemény, téli időre számíthatunk.

Kedden egyre többfelé felszakadozik, csökken a felhőzet, a legtöbb helyen kisüt a nap, a délutáni óráktól délnyugaton lehet ismét több a felhő. Délután és este a Dél-Dunántúlon több helyen alakul ki zápor, másutt csak elvétve lehet csapadék. Többfelé megélénkül, az Észak-Dunántúlon, a főváros térségében, az Alföldön időnként megerősödik az északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között valószínű. Késő este 5, 10 fokra számíthatunk.

 

szerda

  • Délnyugat felől átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, északon több, délnyugaton kevesebb napsütésre számíthatunk.
  • Főként a Dunántúl déli részén számíthatunk esőre, záporesőre.
  • Az északnyugati, északi szél helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 14 fok között valószínű.

 

csütörtök

  • Közepesen vagy erősen felhős lesz az ég.
  • Szórványosan alakul ki zápor.
  • A déli, délkeleti szél megélénkül, helyenként meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 15 fok között valószínű.

 

péntek

  • Eleinte erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd délnyugat felől felszakadozik a felhőzet.
  • Többfelé valószínű eső, zápor.
  • A délkeleti, majd a délnyugati szél helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 15 fok között valószínű.

 

szombat

  • Erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Egyre több helyen várható eső, az Alpokalján és a hegyekben havas eső, havazás valószínű.
  • Az északkeleti szél nagy területen megerősödik, estétől viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű.

 

vasárnap

  • Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Többfelé várható havas eső, havazás.
  • Az északkeleti, majd az északnyugati szél viharos lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -6 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton -5 és 0, keleten 1 és 6 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

A fronthatás ma sem veszi igénybe a frontérzékenyek szervezetét. Mérséklet lesz ma az UV sugárzás országszerte. Az elkövetkező napokban a parlagfű pollenkoncentrációja az Alföldön továbbra is sokfelé elérheti a nagyon magas szintet.
A légnyomás csökken, majd emelkedni kezd.