A jövő hét első felében még havazhat

2018. február. 10 12:50

A hétvégi nyugodtabb időt követően, a jövő hét elején újabb mediterrán ciklon érkezik hozzánk. Többfelé várható havas eső, havazás. Ezt követően enyhülés kezdődik.

Többször erősen megnövekszik a felhőzet, a legtöbb napsütés északnyugaton és északkeleten valószínű. Számottevő csapadék nem lesz. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1 és -6 fok között valószínű, de a hóval borított, derült tájakon -7, -10 fok is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 6 fok között alakul.

 

hétfő

  • Nyugat felől beborul az ég. Kevés napsütés kezdetben a Tiszántúlon lehet.
  • Délelőtt nyugaton és északon néhol, délután másutt is elszórtan várható havas eső, estétől havazás is.
  • Helyenként megélénkül az északira, északkeletire forduló szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -7 és -1, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között alakul.

 

kedd

  • Túlnyomóan borult lesz az ég.
  • Délen több helyen, északon elszórtan várható havas eső, havazás, a Tiszántúlon eső is lehet.
  • Az északi, északkeleti szél időnként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +2, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +6 fok között alakul.

 

szerda

  • Túlnyomóan borult lesz az ég, majd késő délutántól nyugat felől elkezdődik a felhőzet csökkenése.
  • Többfelé várható havazás, havas eső, a Tiszántúlon eső is lehet.
  • Az északkeleti, északi szél időnként megerősödik, a Nyugat-Dunántúlon viharos közeli lökések is előfordulhatnak, ami ott a havat is hordhatja.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +2, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +5 fok között alakul.

 

csütörtök

  • Nyugat felől átmenetileg csökken a felhőzet, de a keleti országrészben végig erősen felhős marad az ég.
  • Helyenként előfordulhat eső, havas eső, a hegyekben havazás.
  • A déli szél időnként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -7 és +2, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul.

 

péntek

  • Erősen felhős vagy borult idő várható.
  • Helyenként eső, havas eső előfordulhat.
  • A nyugati, délnyugati szél időnként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Továbbra is erős az UV sugárzás és tikkasztó a meleg. Ezért tartózkodjanak a legmelegebb órákban hűvös helyen és fogyasszanak könnyű ételeket. Az elmúlt évekhez képest eddig csapadékosabb és melegebb nyár kedvezett a parlagfű növekedésének. A parlagfű pollenszemei már több helyen megjelentek a levegőben.

A légnyomás nem változik.