A meleg miatt ezen a hétvégén sem fogunk megizzadni

2021. május. 29 5:18

Jelentős változást a hétvégén sem tapasztalhatunk időjárásunkban. Az amúgy sem túl meleg időt az erős szél és a záporok, zivatarok miatt még hűvösebbnek fogjuk érezni.

Szombaton napközben jellemzően közepesen, az ország egyes részein átmenetileg erősen felhős idő valószínű, emellett rövidebb-hosszabb időre mindenütt kisüt a nap. Elsősorban az ország északkeleti, keleti felén, valamint a nyugati megyékben kell záporokra, késő délelőttől elszórtan zivatarra is számítani, másutt kisebb a csapadék esélye. Az északnyugati, északi szelet a Dunántúlon és az északkeleti megyékben erős, a zivatarokat átmenetileg viharos széllökések is kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 22 fok között valószínű. Késő este 9, 14 fokra számíthatunk.

 

vasárnap

  • A Dunántúl nagy részén több órára kisüt a nap, kevesebb gomolyfelhő valószínű.
  • A Duna vonalában, illetve a Dunától keletre erőteljesebb gomolyfelhő-képződés várható, délután, este erősebben felhős körzetek is lehetnek.
  • A Dunántúlon elszórtan, a Duna vonalában és a Dunától keletre összességében több helyen előfordulhat záporeső, zivatar.
  • Az északnyugati, északi szelet sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik.
  • Zivatar környezetében viharossá is fokozódhat a szél.
  • Hajnalban 4, 11, a legmelegebb délutáni órákban 15, 21 fokot mérhetnek.

 

hétfő

  • A Dunántúl nagy részén több órára kisüthet a nap a gomolyfelhők mellett, másutt is lehet néhány órás napsütés, de inkább közepesen vagy erősen felhős lesz az ég.
  • A Nyugat-Dunántúlon néhol, máshol több helyen előfordulhat záporeső, zivatar.
  • Az északi szelet nagy területen kísérik élénk, helyenként erős széllökések.
  • Zivatar környezetében viharossá is fokozódhat a szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 11, a csúcshőmérséklet 16 és 22 fok között alakul.

 

kedd

  • A gomoly- és fátyolfelhők mellett hazánk nagy részén néhány órás napsütésre is számítani lehet.
  • Szórványosan valószínű záporeső, zivatar, nagyobb eséllyel a középső és a keleti országrészben.
  • Az északi szelet sok helyütt kísérik élénk, néhol erős széllökések.
  • Zivatar környezetében átmenetileg viharossá fokozódhat a szél.
  • A hajnali órákban 5, 11 fokot mérhetünk.
  • Délutánra 17 és 22 fok közé melegszik fel a levegő.

 

szerda

  • Gyengén és erősebben felhős időszakok, illetve területek egyaránt várhatók.
  • Helyenként előfordulhat zápor, néhol zivatar (nagyobb eséllyel a Tiszántúlon, illetve az Északi-középhegységben).
  • Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás, ugyanakkor zivatar környezetében átmenetileg viharossá fokozódhat a szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között valószínű.

 

csütörtök

  • Gyengén és erősebben felhős időszakok, illetve területek egyaránt várhatók (az ország északkeleti felén valószínű a több felhő).
  • Elszórtan előfordulhat zápor, néhol zivatar, nagyobb eséllyel a nyugati és az északkeleti, keleti megyékben.
  • Az északi, északnyugati szelet nagy területen kísérik élénk, zivatar térségében erős vagy viharos széllökések.
  • A minimum-hőmérséklet 7 és 14, a maximum 21 és 26 fok között valószínű.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Tavaszias az idő. Annak ellenére, hogy egy újabb hidegfront érkezik. Vérnyomás ingadozás és növekvő reakcióidő tapasztalható.

A légnyomás emelkedik.