A párás hajnalokat napsütés váltja

2024. október. 18 9:12

A következő napokban hasonló a recept: a ködös, párás reggeleket délelőtt felváltja a napsütés. A hidegre hajlamos területeken fagypont alá hűlhet a levegő.

Pénteken a Dunántúlon – ezen belül is különösen a Nyugat-Dunántúlon – többnyire közepesen vagy erősen felhős lesz az ég. Délnyugaton a déli óráktól kisebb eső előfordulhat. Ezzel szemben a Dunától keletre szinte zavartalan napsütés várható. A délkeleti, keleti szél helyenként megélénkül. Délutánra általában 12 és 18 fok közé melegszik fel a levegő, a Nyugat-Dunántúlon lesz a hűvösebb. Késő este 4, 11 fok valószínű.

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:

5 fotó megtekintése
Címkék:, ,
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Fagyos reggelek következnek. Meghozta a sarkvidéki hideget a hidegfront, ami átvonult tegnap hazánkon. Nyomában még ma is erős lesz a szél. A kellemetlen tünetek fokozatosan elmúlnak. A hideg idő főként az idősek, krónikus betegek és a keringési problémákkal élők számára veszélyes. Alacsony hőmérsékleten az erek összehúzódnak, ami vérnyomás-emelkedést okozhat, növelve a szív- és érrendszeri események, például a szívinfarktus és a stroke kockázatát.

A légnyomás nem változik.