A tél és a tavasz vívja harcát felettünk

2023. január. 16 5:04

Az északról érkező hideg és a délnyugatról beáramló enyhe levegő épp térségünk felett találkozik. Ennek köszönhetően sok csapadék és nagy hőmérsékleti kontraszt alakul ki hazánkban.

Hétfőn erősen felhős vagy borult lesz az ég, délután a Dunántúlon lehetnek vékonyodások a felhőzetben. A csapadékzóna északkelet, kelet felé terjeszkedik. A legtöbb helyen eső várható, de a Dunántúlon és az Északi-középhegység térségében havas eső, a hegyekben hó valószínű. A délies szél nagy területen megélénkül, a Tiszántúlon és az Észak-Dunántúlon meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 10 fok között valószínű, délkeleten lesz enyhébb az idő. Késő este 1, 7 fokra számíthatunk.

 

kedd

  • Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, de átmenetileg akár nagyobb területen is szakadozhat, vékonyodhat a felhőzet.
  • A délnyugat felől érkező csapadékhullámok között napközben akár hosszabb szünet is lehet.
  • Általában esőre számíthatunk, halmazállapot-váltás legfeljebb a magasabb hegycsúcsokon, esetleg az Alpokalja térségében lehet.
  • A déli, délnyugati szél főként keleten megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 12 fok között várható, délkeleten lesz az enyhébb idő.

 

szerda

  • Napközben több helyen válhat átmenetileg szakadozottabbá a felhőzet.
  • Több helyen számíthatunk esőre, halmazállapot-váltás csak a legmagasabb hegycsúcsokon fordulhat elő.
  • A déli, délnyugati szelet sokfelé erős, helyenként viharos lökések kísérik.
  • Estétől a Dunántúlon északnyugatira fordul az áramlás.
  • Hajnalban 0 és +8, kora délután 5 és 14 fok között alakul a hőmérséklet, délkeleten lesz enyhébb az idő.

 

csütörtök

  • Átmeneti vékonyodások, szakadozások mellett erősen felhős vagy borult idő lesz a jellemző.
  • Több helyen, nagyobb eséllyel az ország keleti felén valószínű csapadék.
  • Általában eső várható, de nyugat és észak felől fokozatosan növekszik a havas eső, hó esélye.
  • Több helyen megerősödik az északi szél.
  • Hajnalban -3 és +6 fok közötti értéket mérhetünk.
  • Délután általában 1, 8 fok várható, de a délkeleti, keleti határvidéken pár fokkal enyhébb lehet az idő.

 

péntek

  • Általában erősen felhős vagy borult időre számíthatunk.
  • Több helyen – nagyobb eséllyel keleten – valószínű eső, halmazállapot-váltásra nyugat és észak felé haladva növekszik az esély.
  • Sokfelé megerősödik az északi szél.
  • A minimum-hőmérséklet általában -3 és +4, a maximum 0 és +7 fok között várható.

 

szombat

  • Többnyire erősen felhős, borult időre van kilátás.
  • Többfelé valószínű eső, a halmazállapot-váltás esélye nyugat és észak felé növekszik.
  • Sokfelé megerősödik az északias szél.
  • A minimum-hőmérséklet általában -3 és +3, a maximum 0 és +7 fok között várható.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás