Akár az év legmelegebb napja következhet hétfőn

2019. augusztus. 10 13:02

A hőség várhatóan hétfőn éri el a csúcspontját hazánkban, helyenként akár a 37 fokot is meghaladhatja a hőmérséklet a délutáni órákban.

Vasárnap általában derült vagy gyengén felhős lesz az ég, északon képződhet helyenként több gomolyfelhő, és arrafelé egy-egy zápor, zivatar is előfordulhat. A Dunántúlon az északi, északnyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik, majd délután ott is legyengül a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 35 fok között alakul.

 

hétfő

  • Derült, száraz idő lesz.
  • A déli szél többfelé megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 17 és 23, a legmagasabb nappali hőmérséklet 33 és 37 fok között várható.

 

kedd

  • A nap első felében nagyrészt derült vagy gyengén felhős lesz az ég, majd északnyugat felől egyre több felhő érkezik fölénk.
  • Késő délutántól a Dunántúlon és az Északi-középhegység térségében elszórtan zápor, zivatar kialakulhat.
  • Az északira, északnyugatira forduló szél egyre többfelé megerősödik, a Dunántúlon és zivatarban viharossá fokozódhat.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 18 és 24, a legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 36 fok között alakul, nyugaton lesz napközben a hűvösebb, a Tiszántúlon a legmelegebb.

 

szerda

  • Kezdetben erősen felhős lesz az ég, majd a déli óráktól nyugat felől csökken a felhőzet.
  • Éjszaka többfelé, délelőtt inkább már csak keleten és délen valószínű eső, zápor, zivatar, majd délután néhol fordulhat elő záporeső.
  • Az északi szél élénk vagy erős lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között valószínű.

 

csütörtök

  • Többnyire gyengén vagy közepesen felhős lesz az ég.
  • Néhol alakulhat ki zápor.
  • A nyugati, északnyugati szél nagy területen megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között valószínű.

 

péntek

  • Változóan felhős időre számíthatunk többórás napsütéssel.
  • Helyenként zápor kialakulhat.
  • Az északnyugati szelet élénk vagy erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Fronthatással a hétvégéig biztosan nem kell számolni. Fagyosak a reggelek és csúszósak lehetnek reggelre az utak. A lassú melegedés tovább folytatódik, de jelentős változás nem lesz. Fellélegezhetnek a frontérzékenyek. A hideg elpusztítja a kórokozókat, így kevesebb megfázásos tünet jelentkezhet. A borongós, párás idő kedvezőtlenül befolyásolja a hangulatot.

A légnyomás csökken.