Átmeneti napsütés után több felhő a folytatásban

2024. február. 20 4:48

Átmenetileg kisüt a nap, de a hét hátralevő részében inkább a felhőket fogjuk látni, mint a napot.

Kedden a ködfoltok és a zárt rétegfelhőzet feloszlását követően felhőátvonulásokra és több-kevesebb napsütésre lehet számítani. Helyenként – nagyobb eséllyel a Dunántúlon – fordulhat elő futó zápor. Az északnyugati szél nagy területen megélénkül, Sopron körül és a Bakonyban meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 14 fok között valószínű. Késő este 3, 8 fok várható.

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés.

Fotók: Getty Images

5 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

Bár középpontja keletebbre húzódik, frontjai még mai is felettünk lesznek. A sok felhő a hangulatunkat is kedvezőtlenül befolyásolja.

A légnyomás nem változik.