Átveszi az uralmat hazánk felett a tél

2018. február. 02 13:13

A következő napokban egyre hidegebb időre lehet számítani. Több alkalommal várható csapadék is, amely az ország nagy részén már hó formájában hull majd.

Szombaton erősen felhős, illetve borult lesz az ég, és többfelé várható csapadék; a Dunántúlon havazás, havas eső, az ország középső részén havas eső, eső, a Tiszántúlon eső valószínű. Az északi, északnyugati szél élénk, többfelé erős lesz, majd a késő délutáni óráktól a keleti határnál a szél ismét délire, délnyugatira fordul. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország nagy részén általában 1 és 5 fok között alakul, de délkeleten 6, 8 fok is lehet.

 

vasárnap

  • Napközben csökken a felhőzet, többórás napsütés várható.
  • A napközben megnövekvő gomolyfelhőkből az Észak-Alföldön, illetve az Északi-középhegységben alakul ki elszórtan havas eső, hózápor.
  • Az északnyugati szél megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -4 fok között alakul, de a kevésbé felhő, havas tájakon ennél hidegebb lesz.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között valószínű.

 

hétfő

  • A felhőátvonulások mellett több órás napsütésre számíthatunk.
  • Néhol lehet hószállingózás, jelentéktelen hózápor.
  • A szél gyenge vagy mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és -8 fok között, a havas, kevésbé felhős helyeken -10 fok körül valószínű.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +6 között alakul. Az enyhébb idő délkeleten valószínű.

 

kedd

  • Kezdetben többórás napsütés várható, majd délutántól nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet.
  • Számottevő csapadék nem valószínű.
  • Az északkeleti, keleti szél helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és -8 fok között, a havas, kevésbé felhős helyeken -10 fok körül valószínű.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és +6 között alakul. Az enyhébb idő délen várható.

 

szerda

  • Erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Sokfelé várható csapadék; az ország északnyugati felén havazás, délkeleti részein eső valószínű, az átmeneti zónában pedig havas esőre, ónos esőre is számítani kell.
  • Az északkeleti szél megélénkül, helyenként meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -7, a legmagasabb nappali hőmérséklet -3 és +3 fok között alakul.

 

csütörtök

  • Többnyire erősen felhős lesz az ég.
  • Elszórtan lehet kisebb csapadék; az ország északnyugati felén hózáporok, délkeleti felén záporok.
  • A szél gyenge vagy mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -7, a legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és +3 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Tavaszias az idő. Annak ellenére, hogy egy újabb hidegfront érkezik. Vérnyomás ingadozás és növekvő reakcióidő tapasztalható.

A légnyomás emelkedik.