Az élénk szél már az időjárás-változásig velünk marad

2022. március. 27 13:11

Még pár napig napfényes, meleg tavasznak örülhetünk, az élénk, néhol erős szél azonban kitart. A jövő hét második felében érkezik a jelentős változás esőzésekkel, borult égbolttal, lehűléssel.

Hétfőn túlnyomóan derült, napos, száraz idő várható. A déli, délnyugati szelet napközben több helyen élénk, néhol időnként erős lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 19 és 24 fok között alakul.

 

KEDD

  • Nyugat felől megnövekszik a felhőzet, többórás, szűrt napsütés az ország délkeleti felében lehet.
  • A nap második felében főként az északi megyékben kisebb eső, zápor előfordulhat.
  • A délnyugati, nyugati szél megélénkül, néhol megerősödik.
  • Hajnalban általában 1 és 5 fok között alakul a hőmérséklet, de a fagyzugos részeken ettől több fokkal hidegebb, vízpartokon, illetve a magasabban fekvő tájakon enyhébb lehet a reggel.
  • A csúcsérték 20 és 25 fok között várhatók.

 

SZERDA

  • Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Eleinte az északkeleti országrészben fordulhatnak elő záporok, majd délutántól délnyugat felől egyre többfelé elered az eső.
  • A déli, délnyugati szél napközben nagy területen megerősödik, az Észak-Dunántúlon viharos lökések is lehetnek.
  • Hajnalban 1 és 10 fok közötti értékeket mérhetünk.
  • Kora délután 16 és 21 fok közé melegszik a levegő.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Borult lesz az ég.
  • Országszerte valószínű eső, zápor.
  • A kezdetben déli, délkeleti szél a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten északira fordulhat és arrafelé erős lökések is lehetnek.
  • A hajnali 6, 12 fokról délutánra 10 és 20 fok közé emelkedik a hőmérséklet, északnyugaton mérhetik az alacsonyabb, délen a magasabb értékeket.

 

PÉNTEK

  • Erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Többfelé valószínű eső, zápor.
  • Az északnyugatira, nyugatira forduló szelet nagy területen kísérhetik erős lökések.
  • Hajnalban 2 és 10 fok között alakul a hőmérséklet, majd kora délutánra 10 és 20 fok közé emelkedik a hőmérséklet, északon az alacsonyabb, délen a magasabb értékekkel.

 

SZOMBAT

  • Erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Többfelé valószínű eső, zápor, nagyobb mennyiség a keleti megyékben lehet.
  • Az északnyugati, északi irányú szelet többfelé kísérhetik erős lökések.
  • A minimum-hőmérséklet 2 és 10, a maximum 7 és 16 fok között várható, nyugaton lehet hidegebb, délkeleten a legenyhébb a nappal.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás