Öt megyébe zivatarral érkezhet a front, figyelmeztetnek
2026. szeptember. 24 11:19A nyugati országrészben az eső és záporok mellett az ég is megdördülhet. A zivatarokat átmeneti szélerősödés és aprószemű jég kísérheti. Kiadták a figyelmeztetést.
Csütörtökön egy okklúziós front hatására átmenetileg megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és délután, kora este elsősorban a Dunántúl nyugati részein helyenként zivatar kialakulására is van esély jégdara, illetve átmeneti szélerősödés kíséretében. Estétől északnyugat felől határozott felhőzetcsökkenés kezdődik. Pénteken már veszélyes időjárási esemény nem lesz.
A HungaroMet elsőfokú figyelmeztetést adott ki a zivatarok és azok veszélyes kísérőjelenségei miatt csütörtökre Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém, Zala és Somogy megyére.
Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatjátok veszélyjelzés oldalunkon.
